Belföld

Jótékonysági tekerés a Balaton körül

Látók és látássérült gyerekek együtt kerékpároznak augusztus első hétvégéjén a Balaton körül.

Az S.O.S Magyarország Mozgalom és a Lions Club Kaposvár bringatúrát szervez, amelynek során látók és látássérültek együtt tekerik körül a Balatont. A kétnapos (augusztus 1-2.) kerékpártúra valójában egy jótékonysági rendezvény, a szervezők ugyanis tandembiciklikre gyűjtenek a Vak Diákok Sportegyesülete számára.

„Még el sem indult a jótékonysági bringatúra és már nyolc tandembringát adományoztak a vak és gyengén látó gyerekeknek a szervezők és a parlamenti pártok képviselői” – mondta el a FigyelőNetnek Lászlóvári T. Csongor, az S.O.S Magyarország Mozgalom vezetője. A mintegy 220-230 kilométeres táv megtételére már több mint százan jelentkeztek, miközben a tavalyi hasonló túrán, melyet a Baptista Szeretetszolgálat támogatott, mindössze 40-en vettek részt – tette hozzá.



Az idei kezdeményes már most nemzetközi sikereket ért el, hiszen Szlovákiából, Spanyolországból és Törökországból is csatlakoztak résztvevők – hangsúlyozta lapunknak Lászlóvári T. Csongor. A szervezők a Critical Masshoz hasonló hagyományt szeretnének teremteni ezzel a mozgalommal.

A bringázók a siófoki víztorony elől indulnak augusztus 1-jén 9.30-kor, és oda is érkeznek vissza augusztus 2-án 16.30-kor. A nevezési díj kifizetése nem kötelező, de akik végigtekernek, 2500 forintot fizethetnek, amely tartalmazza a mozgalom pólóját, a kísérőautó költségeit és a szállást (Köveskálon vagy Siófokon) is. A táv körülbelül 220-230 km, amit két nap alatt tesznek meg a bringások, azonban bárhol lehet csatlakozni hozzájuk. A biciklitúra menetrendje>>>

Ajánlott videó

Olvasói sztorik