Nagyvilág

A litván elnök szerint elapadt a migránsáradat Fehéroroszországból

Anadolu Agency via AFP
Anadolu Agency via AFP

Elapadt a Fehéroroszország felől érkező migránsáradat Litvánia határán – közölte pénteken Ingrida Simonyte, a balti állam miniszterelnöke Vilniusban.

A rendelkezésünkre álló információk szerint véget ért

– idézte Simonytét a BNS balti hírügynökség. A kormányfő hozzátette, hogy Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök rezsimje már nem tudja fenntartani az illegális bevándorlók folyamatos áramlását.

A litván kormány a múlt héten döntött arról, hogy nem hosszabbítja meg a most pénteken lejáró, tavaly november 10-én kihirdetett rendkívüli állapotot a határa mentén.

Simonyte ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a helyzet újbóli kiéleződésével ismét visszaállíthatják a határ menti régiókban a rendkívüli állapotot. Mint mondta, jelenleg 1500-2000 migráns tartózkodik Fehéroroszország területén, aki a jövőben megpróbálkozhat a határ illegális átlépésével.

Lengyelország, Litvánia és Lettország határai fokozott nyomás alá kerültek az elmúlt hónapokban Fehéroroszország irányából, ahol migránsok ezrei táboroznak abban a reményben, hogy sikerül bejutniuk az Európai Unió területére. Vilnius a határvédelem megerősítésével és határkerítés felhúzásával reagált a migránsválságra. A litván határőrök több mint 8100 határsértőt tartóztattak fel.

Az Európai Unió azzal vádolja Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnököt, hogy a migránsválság megszervezésével torolja meg azokat a nyugati szankciókat, amelyeket a 2020. augusztusi, vitatott elnökválasztást követő tiltakozások eltiprása miatt hoztak. Lukasenka ezt tagadja. A vádak szerint Fehéroroszország segített közel-keleti, nagyrészt iraki állampolgároknak eljutni Minszkbe, és megpróbálta átjuttatni őket az Európai Unió határán.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik