Foci

Kirúgják a BL buta hibás kiesésének bűnbakját

Meneszti az ügyintézőjét a Legia Warszawa labdarúgócsapata, amelyet az európai szövetség (UEFA) azért zárt ki a Bajnokok Ligája selejtezőjéből, mert a Celtic Glasgow elleni visszavágón jogosulatlanul szerepeltette az eltiltott Bartosz Bereszynskit.

Marta Ostrowska leváltásáról a Legia elnöke, Dariusz Mioduski beszélt a Przeglad Sportowy című napilap csütörtöki számában. “A vezetőség péntekig nem ülésezik, de már tudjuk, hogy új ügyintézőnk lesz” – mondta. Ostrowskát tavaly nevezték ki, ő volt az első női ügyintéző a lengyel első osztályú labdarúgó-bajnokság történetében.

A Legia 6-1-es összesítéssel felülmúlta a Celtic Glasgow együttesét, ám az augusztus 6-i visszavágón jogosulatlanul szerepelt Bereszynski, így hiába győztek a varsóiak Glasgow-ban 2-0-ra, a mérkőzést a zöld asztalnál 3-0-val végül a Celtic nyerte meg. Ez az eredmény pedig éppen elég volt a skótok továbbjutásához, mivel az első mérkőzésen 4-1-re kaptak ki, azaz idegenben szerzett góllal léptek tovább.

Fotó: Europress Fotóügynökség

A lengyelek fellebbeztek az UEFA-nál, s többek között azzal érveltek: megérdemelnék, hogy a következő körben szerepeljenek annak ellenére, hogy Bereszynski csereként beállva az utolsó percekben valóban jogosulatlanul lépett pályára.

A fellebbezést az UEFA elutasította, a Legia pedig a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordult, de hétfőn ez a testület sem ítélt a javára.

Az Európa Ligába átkerült Legia a kazah Aktobe csapatával találkozik a sorozat kvalifikációjának utolsó körében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik