Gazdaság

Gázár: a részletekre várnak a piaci szereplők

További egyeztetést sürgetnek, többek a lakosságot érintő sávos gázárszámítási rendszer gördülékeny bevezetéséért.

Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter csütörtökön jelentette be, hogy a lakosságot ellátó egyetemes szolgáltatói körben sávos gázármodellt vezetnek be, és a gázár meghatározására módosítják a jogszabályokat. A fogyasztói helyek 57 százalékán nem változik a földgáz végfelhasználói ára 2011. január elsején, és a fogyasztói helyek mindössze 6 százalékában lesz 7,8, illetve 9,3 százalékos gázáremelés.

Laczó Sándor, a Magyar Gázipari Egyesülés (MGE) igazgatóságának elnöke az MTI kérdésére elmondta: hallották a miniszter bejelentését az új árszabályozásról, de csak a részletek ismeretében tudják majd értékelni, hogy ez mit jelent az egyesület tagjai számára. Az egyesületben ugyanis van gáz nagy- és kiskereskedő, lakosságot ellátó egyetemes szolgáltató és más tevékenységi engedéllyel rendelkező vállalkozás. A tagok várják a szükséges jogszabály módosítások tervezetét, de ésszerűnek tartanák, hogy azokat a kormányzat egyeztesse a piaci szereplőkkel. Kényes, de fontos, hogy az eddig ismert módosítási szándékok sok kérdést nyitva hagytak.

Az MGE elnöke kiemelte, hogy az egyetemes szolgáltatóknál jelentős informatikai fejlesztésekre lesz szükség a sávos gázár bevezetése miatt, és a felkészüléshez nagyon rövid idő áll rendelkezésre. A fogyasztók elégedettségét nagymértékben befolyásolja, ha nem működő, vagy nem jól működő rendszerrel indulna a lakossági számlázás – hangsúlyozta Laczó Sándor.

Kutas István, a legnagyobb magyarországi gázipari cég, az E.ON szóvivője az MTI-nek elmondta: “még nem ismerjük a szabályozás részleteit, nem láttunk még jogszabály-tervezeteket, de az már biztosan látszik, hogy az E.ON Magyarországon eddig is veszteséges gázüzletága ezután is az lesz. Szeretnénk folytatni a tárgyalásokat a kormánnyal, hogy olyan árszabályozás jöjjön létre, mely a fogyasztók hosszú távú érdekeit is szolgálja, és nem csak rövid távon minimalizálja az árat. Az általunk megismert tervezetnek számos aggályos pontja van, így a holland gáztőzsde árainak bevezetése a magyar szabályozásba, valamint az elismert árfolyam számítási módja – ezekről szeretnénk egyeztetni a kormánnyal a közeljövőben.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik