Gazdaság

BKV: szakmai döntés született a midibusztenderen

A BKV szerint mondvacsinált a midibusztenderrel kapcsolatos konfliktus, az eljárás során szakmai döntés született.

A BKV csütörtökön közleményében azt írta, a döntéshozatal során az elsődleges szempont a fővárosiak kényelme volt, de fontosnak tartották azt is, hogy a cég munkavállalóinak megélhetése ne kerüljön veszélybe.

A BKV buszos szakszervezetei által Tarlós Istvánnak címzett nyílt levél “mondvacsinált” konfliktus, hiszen az új, korszerűbb szolgáltatás a budapesti közösségi közlekedés színvonalát emeli. A döntés egy év alatt akár több százmillió forintos megtakarítást eredményezhet, és BKV nem tervezi járművezetőinek elbocsátását sem.

Hozzátették, azért döntött a BKV a midibusztender kiírása mellett, mert a most szolgálatot teljesítő 405-ös Ikarusok rossz műszaki állapotban vannak, emiatt sok a járatkimaradás és a jogos kritika.

Hangsúlyozták, hogy szigorúan szakmai döntés született, ennek eredményeként az Ikarusok 541 forintos kilométerköltsége helyett az új midibuszokat 379 forintos kilométerköltséggel üzemeltetik majd.

A tendert az Orangeways nyerte, negyven S91-es típusú midibusszal szolgáltat majd többek között a budai Várban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik