Foci

Újabb edzőváltás az NB I-ben

Csábi József lemondott, Mátyus János érkezik Nyíregyházára.


Csábi József önként állt fel a kispadról
Fotó: nyiregyhazaspartacus.hu/Csutkai Csaba

Miután az újonc Nyíregyháza Spartacus hazai környezetben kikapott 1-0-ra a meccset tíz emberrel befejező Puskás Akadémia ellen az OTP Bank Liga 11. fordulójában, a Szpari vezetőedzője, Csábi József tárgyalt a klubtulajdonossal. A szakember végül úgy döntött, lemond a posztjáról – írja a klub hivatalos honlapja.

„A mérkőzés másnapján találkoztam Révész Bálint tulajdonossal, és beszéltünk a miértről, hétfőn délelőtt pedig a hogyan továbbról. Úgy éreztem a Szpari érdekében most az a legjobb döntés, ha távozok a posztomról. Hosszú távra terveztem Nyíregyházán, de rövid távon most ezzel teszek a legjobbat a klubnak. Biztos vagyok abban, hogy ez a csapat eléri céljait. Amikor ide érkeztem, jól indultunk. A terveknek megfelelően alakult a csapatépítés, de a sérülések miatt megfogyatkoztunk. Az elmúlt hetekben már a saját elveimet is fel kellett rúgni az összeállításnál, és nem tudtam saját magam lenni. A jövőben is szurkolni fogok a csapatnak, mert nagyon jó közegbe kerültem a Spartacusnál, ahol jó gondolkodású, tenni akaró vezetőket ismertem meg. Köszönöm nekik a lehetőséget, hogy rám bízták a csapatot, sok sikert kívánok nekik a folytatásban. A szurkolóknak is köszönöm a támogatást, egy különleges közeg a nyíregyházi, hiszen végig kitartanak a csapat mellett és folyamatosan buzdítottak bennünket. Köszönöm nekik” – mondta Csábi József.


Mátyus János veszi át a csapat irányítását
Fotó: vidi.hu

Az utód is megvan már, aki nem más, mint a Pápától a szezon közben távozó Mátyus János, akivel hétfőn szóban megállapodtak a vezetők.

„Meglepően fogadtam a megkeresést, mert bár gyengébben szerepelt a Nyíregyháza a vártnál, minden mérkőzésen megvolt a pontszerzési esélye. Nem hittem volna, hogy Csábi József ilyen korán távozik. Annak örülök, hogy rám gondoltak a vezetők, nagy terveim vannak, és már nagyon várom az első bajnokit. Amikor a Pápa edzőjeként egymás mellett ültünk Nyíregyházán néhány hete a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón, nem gondoltam volna, hogy én váltom Csábi Józsefet. Ma megnézem a stáb munkáját, a tervek szerint pedig kedden már én tartom az edzést. A legfontosabb teendőm most az, hogy mentálisan felrázzam a csapatot, mert tudom, hogy milyen állapotban van az együttes, és eredményes lehet. Ezt a Pápa edzőjeként saját bőrömön is tapasztaltam” – mondta Mátyus János.

A Nyíregyháza 11 fordulót követően a 14. a bajnokságban, két-két győzelem és döntetlen mellett hétszer kapott ki az együttes.

Edzőváltások az OTP Bank Liga 2014/15-ös szezonjában

szeptember 4.: Lombard Pápa Termál FC, Mátyus János helyett Kovács László

október 6.: Budapest Honvéd, Pietro Vierchowod helyett ideiglenesen Jasper Adrianus de Muijnck és Simon Miklós

október 20.: Nyíregyháza Spartacus, Csábi József helyett Mátyus János

Ajánlott videó

Olvasói sztorik