Sport

Megnyerte az Aranysast, de nem élt a történelmi lehetőséggel

GEORG HOCHMUTH / APA / AFP
GEORG HOCHMUTH / APA / AFP

Az első három állomáson győztes Kobajasi Rjoju csak ötödik lett a síugrók 70. Négysáncversenyének negyedik, bischofshofeni viadalán, de összetettben így is nagy fölénnyel hódította el az Aranysast, írta az MTI.

Kapcsolódó
Olimpiai és vb-arany nélkül is történelmet írhat a japán síugró
Kobajasi megnyerte a Négysáncverseny harmadik viadalát is.

A japán versenyző végső sikere jószerivel már a hóesésben rendezett első sorozatban eldőlt, ugyanis a mögötte második Marius Lindvik nagyon rövidet, csak 126 métert ugrott, így elszállt minden reménye, hogy ledolgozza a közel 18 pontos hátrányát. Ráadásul a 2019-ben már végső győztes Kobajasi 133,5 méterrel az ötödik helyről várta a második sorozatot.

A Négysáncverseny utolsó körében a norvég versenyző ugyan javított, de csak a tizedik helyre tudott feljönni, viszont ezzel megtartotta második pozícióját összetettben. Kobajasi maradt az ötödik helyen, így nem ismételte meg három évvel ezelőtti bravúrját, amikor mind a négy versenyt megnyerve diadalmaskodott.

Eddig erre rajta kívül csak Sven Hannawald (2001-02) és Kamil Stoch (2017-18) volt képes.

Kicsit csalódott vagyok a Grand Slam miatt, de nagyon boldog vagyok, hogy másodszor is megnyertem az Aranysast

– mondta Kobayashi.

A bischofshofeni versenyt végül az osztrák Daniel Huber nyerte, aki pályafutása első vk-győzelmét aratta. Mögötte a norvég Halvor Egner Granerud lett a második, ezzel összetettben megőrizte harmadik helyét.

Négysáncverseny, 4. állomás, Bischofshofen

1. Daniel Huber (osztrák) 286,8 (136,5 m/137 m)
2. Halvor Egner Granerud (norvég) 282,4 (136,5/136)
3. Karl Geiger (német) 281,9 (140,5/132)

 

A Négysáncverseny végeredménye:
1. Kobajasi Rjoju (japán) 1162,3 pont
2. Marius Lindvik (norvég) 1138,1
3. Granerud 1128,2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik