Belföld

KDNP: őszre összeomlik az egészségügy

Ősz közepére összeomlik az egészségügyi ellátórendszer, mert az új finanszírozási rendszer miatt a kórházak nem lesznek képesek „talpon maradni" - mondta Nagy Kálmán, a KDNP szakpolitikusa keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.

Mint mondta: Székely Tamás egészségügyi miniszter “papagájként hajtogatja”, hogy több pénzt kapott az ellátórendszer, de a költségek “irreális” növekedése miatt ezen forrásoknak nincs jelentőségük, és a kórházak az ország minden részéről arról számolnak be, hogy kevesebb finanszírozásban részesültek, ami – ahogy a politikus fogalmazott – már a minimumra sem elég.

Az egészségügy mély válságban van, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy sorra alakulnak a szakmai érdekvédelmi szervezetek – mondta. Nagy Kálmán feltette a kérdést, hogy ilyen helyzetben hogyan érezhetik magukat biztonságban a betegek.

Az ellátórendszer folyamatosan deficites, és az ország lemaradásban van az ellátás és az egészségtudomány területén is, ennek pedig komoly következményei lesznek – figyelmeztetett az Országgyűlés egészségügyi bizottságának tagja.

Véleménye szerint az egészségügyi miniszter orvosszakmailag nem lát rá a rendszerre, az intézmények pedig nagyfokú bizalmatlansággal tekintenek a szaktárcára. Kijelentette: az Egészségügyi Minisztériumnak nincs szakmai-tudományos koncepciója, és ebben csak egy politikai fordulat hozhat változást.

“Magyarországon nem lehet az egészségügyi változásokat megoldani a jelenlegi kormányzat szintjén. A változásnak együtt kell járni egy politikai rendszerváltozással, egyébként új koncepciót, új megoldásokat ez a kormány ezzel a miniszterrel képtelen felvázolni” – fejtette ki Nagy Kálmán keddi sajtótájékoztatóján.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik