Foci

Bizakodó a Werder edzője

A Sampdoriát 3-1-re legyőző brémaiak szakvezetője bízik a továbbjutásban.

A Bajnokok Ligája selejtezője előtt sokan féltették a Werder Brement, hisz a németek a Sampdoria elleni hazai összecsapás előtt egy nappal vesztették el legjobbjukat, a Madridba távozó Mesut Özilt. Az észak-németeknek azonban meg sem kottyant a válogatott irányító hiánya, remek támadó futballal 3-1-re legyőzték a genovaiakat.

A masszív teljesítmény a szakvezetőt, Thomas Schaafot is meglepte, a szakember ugyanakkor érzékeltette, a Werder játékosállománya van olyan erős, hogy gond nélkül kibírja egyik legjobbja hiányát.

„A csapat minden egyes játékosa szerette volna megmutatni, mire képes. Sikerült. Egyben boldoggá tettek engem” – árulta el a Weser-kurier.de-nek nyilatkozva. „Pazziniből külön készültünk, hisz tudtuk, hogy nagyon veszélyes a fejjátéka. Betalált, de ebben is van pozitívum: így legalább maximálisan koncentrálunk a visszavágón is.”

Edzője véleményét megerősítette Claudio Pizarro is, a perui támadó szerint „szerda este türelmesen futballoztunk. Idő kellett ahhoz, hogy megtaláljuk a ritmusunkat, szünet után viszont már egyre többször értünk oda a kapujuk elé.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik