Belföld

A gazdagoknak nem volt várólista Kaposváron

Fegyelmi eljárást indít a Kaposvári Egyetem az intézmény Egészségügyi Centrumának volt vezetője ellen, miután több hiányosságot is feltárt a centrum térítéses diagnosztikai vizsgálatai körül. A belső vizsgálat szerint bár nem etikus, de jogilag nem kifogásolható, hogy a centrumvezető orvos és a pénzért diagnosztizáló kft. egyik tulajdonosa között üzleti kapcsolat volt.

A Magyar Nemzet július elején írt cikke nyomán indított belső vizsgálatot az egyetem, valamint az egészségügyi tárca. A lap szerint a betegek két-három hónapot is sorban állnak diagnosztikai vizsgálatokért, miközben az intézménynél nincs is hivatalos várólista. A várakozást úgy kerülhették el, ha egy olyan kft.-nél jelentkeztek, amely az egészségbiztosító által nem finanszírozott időben bérbe vette a centrum gépeit. Ez esetben azonban a térítési díjat maguknak kellett állniuk. A cikk kitért arra, hogy a bérbe vevő cég tulajdonosa és a centrum vezetője tulajdonostárs egy másik cégben.

A hatósági vizsgálatnak még nem született meg az eredménye.

Nem különítették el egyértelműen

Az egyetem belső vizsgálatát vezető Borbély Csaba rektorhelyettes azt közölte: a térítéses vizsgálatok létjogosultsága vitathatatlan ma Magyarországon, az Egészségügyi Centrum által kötött szerződésbe és a szolgáltatásba azonban sok hiba csúszott.

Mint hozzátette, a centrum vezetőjének a diagnosztikai gépek holtidejének kihasználására volt felhatalmazása, ám ő olyan szerződést kötött – az intézmény jogi képviselőinek közreműködésével -, amelyben nem különült el egyértelműen a támogatott és a térítéses tevékenység. A két rendszer azonos szakemberekkel, közalkalmazottakkal működött, esetenként a vizsgálatok ideje is fedésben volt, így nem teremtődött tiszta jogi környezet a kétfajta ellátás számára.

Nem versenyeztették a szolgáltatást

A bizottság nem látta teljesen megalapozottnak egy külső gazdasági társaság bevonását a térítéses vizsgálatok elvégzésébe, és hiányolta a szolgáltatás versenyeztetését. A bizottság elnöke a legsúlyosabb hiányosságnak azt nevezte, hogy a szerződés azt sem tisztázta, ki a felelős a betegekért. Borbély Csaba kitért arra: az eset arra is rávilágított, hogy az egyetem szabályzata felülvizsgálatra szorul, hiszen lehetővé teszi az intézményvezetés késedelmes tájékoztatását fontos döntésekről.

A vizsgálóbizottság szerint jogilag nem összeférhetetlen, de etikailag erősen aggályos, hogy Bogner Péter centrumvezetőnek és a bérlő cég egyik tulajdonosának közös érdekeltsége van egy másik cégben. A vizsgálat nem állapította meg, hogy extraprofitra tett volna szert a bérlő a vizsgálatokért kért összegekkel, azokat “piacinak” nevezte Borbély Csaba.

Elfogadták a lemondást

Babinszky László rektor a belső vizsgálat eredményének tudatában már július 20-án elfogadta a centrumvezető lemondását, az intézményt az új pályázat kiírásáig Repa Imre, az intézmény általános rektorhelyettese vezeti. A botrány kitörésekor azonnal felfüggesztett térítéses vizsgálatokat csak azt követően indítják be újra, ha azok jogi és szakmai feltételrendszerét sikerült tisztázni. A centrum vezetéséről lemondott, nemzetközi hírű professzor további sorsáról az ügyében indítandó fegyelmi vizsgálat fog dönteni.

A rektor sajnálatának adott hangot amiatt, hogy a botrány rossz hírét kelti az egészségügy számára hiánypótló szolgáltatásokat is nyújtó, komoly eredményeket elérő egyetemnek. Hangsúlyozta, hogy a hiba egy átalakulás kellős közepén csúszott a munkába, az átalakulás végén példaértékű innovatív, szolgáltató intézménnyé kíván válni a Kaposvári Egyetem.

Tisztázatlan kérdésekre világított rá

Repa Imre szerint az eset tanulságul szolgál nemcsak az egyetem, hanem az egész egészségügy számára. A manapság már számos intézményben végzett térítéses vizsgálatok körül sok jogi kérdés tisztázatlan, ilyen körülmények között nagyon nehéz szakmailag és jogilag is megfelelő megoldásokat találni – hangsúlyozta.

Mint mondta, az eset rámutat arra, hogy az egészségügyben évek óta jó lenne több kérdést tisztázni, így például az egészségügyi alaptörvényt. Tisztázandó kérdés egyebek közt, mi a közfinanszírozás, közellátás, s az miként különíthető el egyértelműen és élesen az egyedi ellátástól. Az egyetem a saját szabályzatában megpróbálja majd ezeket a problémákat megoldani, de az nem pótolhat egy egyértelmű központi szabályozást – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik