Belföld

Tiltakoznak a mozdonyvezetők

A Mozdonyvezetők Szakszervezete (MOSZ) tiltakozik a MÁV cégcsoport átalakításának kormányzati elképzelései ellen.

Borsik János, a Mozdonyvezetők Szakszervezete MTI-hez hétfőn
eljuttatott tiltakozásában úgy fogalmaz, hogy aggodalommal nézik azt a
kormányzati politikát, amely fenyegetően jelenik meg a kormány és a
közlekedési tárca terveiben, nyilatkozataiban. A szakszervezet szerint a MÁV cégcsoport tervezett átalakítása súlyos következményekkel jár mind a vasutasokra, mozdonyvezetőkre, mind az utasokra és a társadalomra nézve.

A MOSZ tiltakozik a MÁV Trakció Zrt.-nek a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-hez történő átadása miatt is. Szerintük azzal, hogy a kormány a vasúti vontatást kiemeli a vasútszakmai irányításból, növeli a közlekedésbiztonsági kockázatot. Továbbá azzal, hogy eladható vagyontárgynak tekinti a monopolhelyzetben lévő vontatóvállalatot, kockáztatja a kormány a vasúti személyszállításban megrendelőként fellépő állami költségvetés érdekét.

A közlemény szerint a MOSZ tiltakozik a közösségi közlekedéstől tervezett 40 milliárd forintos költségvetési elvonása ellen is. Ezzel a kormány rontja az emberek munkába járási és munkavállalási esélyeit, a települések válságból történő kitörésének lehetőségét, és állásvesztést okoz a közlekedésben dolgozóknál.

A MOSZ emlékeztet arra, hogy más vasutas szakszervezetekkel együtt részese volt annak a június végi tárgyalásnak, ahol a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium (KHEM) vezetőjének tájékoztatnia kellett volna az érdekképviseleteket a kormány és a minisztérium tervezett elképzeléseiről a vasúti közlekedéssel kapcsolatban. Az általa elmondottak azonban nem tartalmaztak érdemi információt.

A MOSZ tiltakozik az ilyen módszerek ellen és érdemi tárgyalásokat követel közlekedési tárca vezetésétől. Amennyiben nem kezdődnek értékelhető tárgyalások, vagy azok nem hoznak elfogadható eredményt, akkor minden felelősség a kormányt és a közlekedési tárcát terheli – írja Borsik János ügyvezető alelnök.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik