Belföld

Hőségtől szenved az ország

Akár 40 fok is lehet az ország nagy részén, az erős UV-B sugárzás miatt pedig narancsriasztás van érvényben. A nagyvárosokban vízosztással és locsolással igyekeznek az embereket, az utakat és a villamossíneket hűteni. Sok helyen a szökőkútban fürdést is elnézik. A fővárosban erős a légszennyezettség is. Még a Balatonon is árnyékba húzódnak az emberek.

Az ország egész területén második fokozatú hőségriasztás van érvényben: a napi átlagos középhőmérséklet mindenhol 27 és 30 fok fölött várható – olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) honlapján. Csütörtökön délutántól a Dunántúlon a délnyugati szelet kísérő legerősebb széllökések helyenként elérhetik a 60-65 km/h sebességet is, ezért itt sárga riasztást vezettek be.

Budapesten visszaéltek a vízosztással

A főváros több pontján, így a forgalmas útkereszteződésekben ingyenivóvizet osztanak a másodfokú hőségriadó miatt a járókelőknek és az autósoknak – mondta a katasztrófavédelem szóvivője.

Szentes György ezredes elmondta, hogy a II. kerületben a Moszkva téren, a III. kerületben a Szentlélek térnél, a XIII. kerületben a Váci út és Róbert Károly körút kereszteződésében, valamint a XI. kerületben a Móricz Zsigmond körtéren és a XIV. kerületben az Örs vezér téren osztanak ásványvizet a Fővárosi Polgári Védelmi Igazgatóság munkatársai önkéntesek segítségével. E mellett a főváros számos forgalmas pontján juthatnak ingyenesen ivóvízhez az emberek az önkormányzatok és a Fővárosi Vízművek jóvoltából.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője felhívta a figyelmet arra, hogy Budapesten, illetve az ország egyéb területein a vízosztás térítésmentesen történik a lakosság részére, ezért elhatárolódnak mindazoktól, akik a katasztrófavédelem, illetve a polgári védelem szervezetére hivatkozva pénzért osztanak vizet az ország területén.

Szentes György azt mondta, a másodfokú hőségriadó egyelőre nem adott pluszmunkát a tűzoltóknak és a katasztrófavédelmi szakembereknek.

A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. reggel 6 órától mossa és hűti Budapest utcáit. Nappal a lakótelepek, illetve a sűrűn lakott városrészek mellékutcáit, éjjel a fő- és tömegközlekedési úthálózatot locsolják.

A Fővárosi Önkormányzathoz tartozó Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. a hőségriadóra tekintettel a Csepeli, a Dagály, a Római, a Palatinus, a Paskal, a csillaghegyi, a pünkösdfürdői strandokra vízautomatákat szállított, amelyeket a pénztárak vagy belépőkapuk környékén helyeztek el.

Minden strand reggel 8 órakor nyit, és igény szerint később zár, akár sötétedésig is nyitva maradhat.

Narancsriasztás az egész országban (Forrás: OMSZ)

Narancsriasztás az egész országban (Forrás: OMSZ)

A fővárosban a légszennyező anyagok (ózon, nitrogén-dioxid, szálló por) koncentrációja csütörtökön helyenként még az egészségügyi határérték körül, esetleg a fölött várható. Péntek hajnaltól viszont kitisztul a főváros levegője – írja az OMSZ.

Miskolcon programot vezettek be

Kánikulaprogramot indított Miskolcon az önkormányzat: a városközpontban vizet osztanak egy lajtos kocsiból, a villamossíneket és az utakat pedig locsolókocsival hűtik. Kinyitottak 13 ivókutat is a városban, ahol a lakosok enyhíthetik a szomjukat, illetve a strandok hosszabbított nyitva tartással várják a vendégeket – tudtuk meg miskolci tudósítónktól.

A miskolci közlekedési vállalat, az MVK Zrt. 35 Neoplan autóbuszán ellenőrizték a klímaberendezéseket, amelyek 24 Celsius-fok felett, valamint a nyári hónapokban folyamatosan működnek. 55 fokos villamossín-hőmérséklet felett van szükség a sínek locsolására, ezért a helyi közlekedési vállalt saját kocsikkal öntözi őket.

Fotiu Zoltánné szociális gondozóként dolgozik, a rászoruló időseket látogatja a városban. „A nagy hőség ellen úgy védekezünk, hogy állandóan van nálunk víz, és nem megyünk fedetlen fővel az utcára. Az idős gondozottak közül sokan betegek, ők sokkal nehezebben viselik az extrém meleget. Azt tanácsoljuk nekik, hogy sötétítsék be a szobát, fogyasszanak jóval több folyadékot, és inkább este menjenek ki a házból. Ilyenkor például több idős embernek kell segítenünk a bevásárlásban is” – mondta. A városban több olyan légkondicionált nyilvános hely, bevásárlóközpont, nagyobb áruház is nyitva áll, ahová betérhetnek hűsölni az arra járók.

Szegeden elnézik, Salgótarjánban engedik

Szegeden, ahol az országban a legmagasabb a napsütéses órák száma, szerda óta hőségriadó van, csütörtökön már a 40 fokot is eléri a hőmérő higanyszála. A kánikula alatt naponta locsolják az aszfaltot, a kereszteződéseknél, forgalmasabb csomópontokban pedig vizet osztanak az autósoknak. Az utcán a járókelők számára is osztanak vizet, és habár a szökőkutakban való fürdés továbbra sem engedélyezett, a rendőrök elnézőbbek a fürdőző fiatalokkal szemben – jelentette szegedi tudósítónk.

Salgótarjánban is igyekeznek enyhíteni a meleg hatásain. Az önkormányzat tulajdonában álló Városgazdálkodási Kft. hajnal óta locsolja a város útjait. Természetesen a szökőkutak is üzemelnek, a néhány éve felújított városközpont szökőkútjában többen is hűsölnek. A megyei katasztrófavédelem vizet oszt a városközpontban a járókelőknek – mondta salgótarjáni tudósítónk.

A törvényi előírásoknak megfelelően a légkondicionált közhivatalokba is beengednek bárkit, igaz ezzel a lehetőséggel a nógrádi megyeszékhelyen kevesen élnek.

Debrecenben nem osztanak vizet a fesztiválozóknak

Debrecenben csütörtökön kezdődött a Campus fesztivál. Bár a városban locsolják a síneket, és egy kereskedelmi rádió szervezésében a fő téren vízosztás is van, a mintegy 30 ezer fesztiválozó fiatalnak – lapunk helyszíni tudósítója szerint – nem osztanak vizet. Igaz, az önkormányzat locsolókocsikkal igyekszik hűteni a területet.

Debrecenben egyébként az egyetem előtti nagy szökőkútban többen a lábukat áztatják, és itt is bárki bemehet a légkondicionált közintézményekbe.

Szolnokon a hajléktalanokra is figyelnek

Az országos tiszti főorvos által elrendelt másodfokú hőségriasztás miatt ivóvizet biztosít a szolnoki polgármesteri hivatal a „Munkalehetőség a Jövőért” Szolnok Nonprofit és Közhasznú Kft.-vel együttműködve naponta 11 és 15 óra között a közkifolyókkal nem rendelkező Ady Endre út és Ságvári Endre körút kereszteződésében, valamint a vasútállomás térségében. A humán szolgáltató központ bevonásával megszervezték a hajléktalanok ivóvízzel történő ellátását is.

A rosszullét elkerülésére az emberek igénybe vehetik a légkondicionált közintézményeket, így például az Aba-Novák Kulturális Központot, illetve a közösség számára nyitva álló más épületek, intézmények helyiségeit. Ezenkívül az utakat is locsolják.

Naponta 1300 félliteres palacknyi ásványvizet osztanak ki csütörtökön és pénteken Székesfehérváron, s ismét megkezdik a belváros és a lakótelepek útjainak locsolását – közölte a vízosztást végző önkormányzati cég az MTI-vel.

Pécsett ezzel szemben – tudósítónk szerint – sem locsolással, sem vízosztással nem készülnek a rendkívüli melegre.

A Balatonon is árnyékba vonulnak

Az FN balatoni tudósítója szerint csütörtökön nem voltak látványosan többen a strandokon, mint az előző napokban, viszont szinte mindenki a vízben hűti magát. Dél körül a napozók nagy része árnyékba vonul, vagy hazamegy.

Az északi parton, a szepezdfürdői strandon a vízi mentő viszont mindenkihez egyenként odament, hogy felhívja a nyaralók figyelmét az erős sugárzásra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik