Belföld

Bírja a hőséget az elektromos rendszer

A válság miatt Magyarország jóval kevesebb áramot fogyaszt, mint egy évvel korábban, így a hazai villamosenergia-rendszer simán kibírja a forróság jelentette többletterhelést.

A villamosenergia-rendszer csúcsterhelése a csütörtökre jelzett rekord melegben 5900 megawatt körül alakul a Mavir várakozása szerint – közölte Kovács Krisztina, a Magyar Villamosenergia-ipari Rendszerirányító Zrt. (Mavir) szóvivője. Délután 15.30-kor a terhelés 5721 megawatt volt, ebből 1885 megawattot a nettó import tett ki. A társaság korábbi közlése szerint a jelentős importot az teszi szükségessé, hogy karbantartás miatt nem termel a Paksi Atomerőmű egyik blokkja.

A szóvivő közölte: ezen a héten sem jelent gondot a villamosenergia-ellátásban a légkondicionálók tömeges bekapcsolása, mert a Mavir az előírt 1350 megawatt tartalékkapacitás csaknem kétszeresével rendelkezik, és a rendszer terhelése 25 fok felett minden egy foknyi melegedés nyomán 60-80 megawattal nő.

Télen többet fogyasztunk

Az idén nyáron egyébként nem lehet fogyasztási csúcsokra számítani, mivel az egy évvel korábbihoz képest – feltehetően a gazdasági válság miatt – hat-hét százalékkal csökkent az áramfogyasztás.

A Mavir adatai szerint a légkondicionálók térhódításának ellenére a nagyobb fogyasztást még mindig télen mérik, a különbség azonban folyamatosan csökken. Az idei téli csúcsterhelés 6380 megawatt volt 2009. január 13-án, az eddigi nyári csúcsterhelést, 5982 megawattot pedig július 16-án 13.05-kor, illetve 17-én 12.32-kor mérték. A tavaly a nyári csúcsterhelés június 24-én elérte a 6252 megawattot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik