Foci

Gera jövője a kérdés Angliában

A szigetországi lapok az Auxerre-t emlegetik, a magyar válogatott csapatkapitánya azonban a Premier League-ben maradna.

A Daily Mail a Fulham együttesét vette górcső alá Insider című rovatában, melyben azt taglalja hosszasan, hogy Gerának Moussa Dembele érkezésével igen szűkösek lettek a lehetőségei, főleg, hogy Mark Hughes, a Falusiak újdonsült vezetőedzője a belga támadót képzeli el Bobby Zamora társaként.

Az egyik szurkolói oldalon egy drukker rögtön nemtetszését fejezte ki egy cikkben a pletyka kapcsán, de maga a Daily Mail is 5-ös skálán mindössze 2-re értékelte Gera Zoltán Franciaországba szerződésének realitását.

Érdekes amúgy a magyar középpályás mellőzöttsége (igaz még csak két forduló ment le a bajnokságból, az első meccsen le-, a másodikon becserélték – a szerk.), ugyanis Gera a tavalyi Fulham egyik legmeghatározóbb tagja volt, a Roy Hodgson-féle 4-4-1-es felállásban pedig tökéletesen kiegészítették egymást Zamorával, aki ennek köszönhetően az angol válogatottságig vitte. Honfitársunk vezérletével a gárda bejutott az Európa Liga fináléjába is, ráadásul válogatottunk csapatkapitánya az előkészületi meccseken is remekelt, például egy hármast hintett a Bajnokok Ligája főtáblájára jutó Werder Bremennek.

A Daily Mail azt is tudni véli, hogy Gera mindenképpen a Premier League-ben maradna, távozása esetén azonban sürgeti az idő, mivel a nyári átigazolási szezonnak a jövő héten vége van. A középpályást még egy plusz egyéves szerződés köti a londoni csapathoz.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik