Sport

Elnézte a döntő idejét a magyar úszó a vébén

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI

Szabó Szebasztián negyedik lett 50 méter pillangón az Abu-Dzabiban zajló rövidpályás úszó-világbajnokság hétfői versenynapján.

A szám világcsúcsát (21.75) a brazil Nicholas Santosszal tartó magyar versenyző a döntőben nagyszerűen rajtolt, 0.57 másodperces reakcióideje kimagaslóan a legjobb volt, de már a fordulónál hátrányba került és lehetett látni, hogy nem lesz harcban a győzelemért. Végül 22.14 másodperces idővel negyedikként csapott célba. Az aranyérmet a 41 esztendős brazil ellenfele szerezte meg, ezzel az úszósport történetének első világbajnoka lett, aki betöltötte a 40. életévét.

Szabó novemberben a kazanyi Európa-bajnokságon három aranyat nyert, de közvetlenül a verseny után koronavírusos lett, ami miatt két hetet ki kellett hagynia.

„Mindent megtettem, teljesen odatettem magam, de azért ez sajnos nem az igazi Szabó.

Annak azért örülök, hogy azokkal az időkkel, melyeket valójában tudok, minden számomban harcban lettem volna a dobogóért, tehát ott vagyok a világ élmezőnyében.

Most körülbelül egy-két hét pihenő következik, utána szépen, lazán kezdem majd el az edzéseket, hiszen az egész elmúlt évet gyakorlatilag végig versenyeztem. Jövőre a legfontosabb egyértelműen a májusi világbajnokság lesz” – nyilatkozta a futam után Szabó az MTI-nek.

Kapcsolódó
A Fradi új edzője: A tehetség nálam munka nélkül semmit sem ér
Sztanyiszlav Csercseszov első ferencvárosi nyilatkozatát adta.

Holló Balázs nyolcadik lett 400 méter vegyesen: a 22 éves versenyző a döntőben pillangón közel egy másodperccel gyorsabban kezdett, a hát után pedig nagyjából fél másodperccel volt jobb délelőtti idejénél, ezt követően viszont visszaesett. Mellen óriási hátrányt szedett össze, több mint három másodpercre került a délelőtti részidejétől, a hajrára pedig elfáradt, így végül 4:11.26 perces idővel nyolcadik lett.

Az aranyérmet a japán Szeto Daija nyerte, aki nagy csatában győzte le a junior világcsúccsal második orosz Ilja Borogyint. Szeto karrierje során ötödször lett a szám rövidpályás világbajnoka, az úszósport történetében korábban csak az angol James Hickman tudott egy számot, a 200 méter pillangót ötször megnyerni.

Aki ismer engem, az nem lepődik meg, de sajnos elkövettem egy óriási hibát. Egyszerűen elnéztem a döntő kezdési idejét, és egy órával korábbi úszásra készültem.

Így melegítettem, így ittam meg a szokásos verseny előtti pörgetőmet, aminek körülbelül fél óra kell, hogy hasson, és nagyjából ugyanennyi ideig is tart ki. Már indultam volna be, amikor szóltak, hogy csak egy óra múlva jövök, így természetesen borult minden. A döntőben már a pillangó után éreztem, hogy ez az egész elment, sajnálom” – nyilatkozta az MTI-nek Holló.

Ötödik helyen végzett a magyar női 4×200 méteres gyorsváltó.

A délelőtti előfutam során a világbajnokságon először Kapás Boglárka is medencébe ugrott, a 200 méter pillangó nagymedencés világbajnokának, olimpiai negyedik helyezettjének helyét azonban a fináléra Jakabos Zsuzanna vette át, aki mellett Gyurinovics Fanni, Pádár Nikolett és Késely Ajna úszott.

A győriek 32 éves versenyzője ötödik helyen váltott Gyurinoviccsal, aki délelőtt kezdett, most viszont másodikként repülőrajttal fél másodperccel gyorsabb volt – ez nagyjából ugyanazt a teljesítményt jelenti. A csapat továbbra is az ötödik helyen haladt, a 15 esztendős Pádárnak viszont nem sikerült megismételnie az előfutamban úszott idejét, Késely Ajna így hatodikként vágott neki az utolsó 200-nak és ugyan valamelyest ő is lassult, behozta az ötödik helyre a váltót 7:47.04 perccel.

A számot a kanadaiak nyerték.

Rövidpályás úszó vb

férfi 50 méter pillangó:
1. Nicholas Santos (Brazília) 21.93 másodperc
2. Dylan Carter (Trinidad és Tobago) 21.98
3. Matteo Rivolta (Olaszország) 22.02
4. SZABÓ SZEBASZTIÁN 22.14

 

férfi 400 m vegyes:
1. Szeto Daija (Japán) 3:56.26 perc
2. Ilja Borogyin (Orosz Úszó Szövetség) 3:56.47
3. Carson Foster (Egyesült Államok) 3:57.99
…8. HOLLÓ BALÁZS 4:11.81

 

női 4×200 m gyorsváltó:
1. Kanada (Summer Mcintosh, Kayla Sanchez, Katerina Savard, Rebecca Smith) 7:32.96 perc
2. Egyesült Államok (Torri Huske, Abbey Weitzeil, Melanie Margalis, Paige Madden) 7:36.53
3. Kína (Li Ping-csie, Cseng Jü-csie, Zsu Meng-hun, Liu Ja-hszin) 7:39.92
…5.    MAGYARORSZÁG  (JAKABOS ZSUZANNA, GYURINOVICS FANNI, PÁDÁR NIKOLETT, KÉSELY AJNA) 7:47.04

Ajánlott videó

Olvasói sztorik