Bányai Gábor pénteken délután felvette a Pfizer emlékeztető oltását, erről a fideszes országgyűlési képviselő számolt be a Facebook-oldalán.
Mint írta, az első oltása az egy adagos Janssen volt augusztusban. Úgy volt, hogy elég lesz csak január-februárban felvennie a következőt, de a héten találkoztam Szlávik Jánossal a TV2 stúdiójában, aki végül ezt a koraibb oltási időpontot javasolta neki.
Férfiasan bevallom, szombat délelőttre kiütött az oltóanyag, ami lázat, izom és izületi fájdalmat okozott, ami vasárnap estére szűnt meg vagy csökkent le annyira, hogy megoszthatom a történéseket! Le is kellett mondanom minden programomat!
– mondta a videóban.
Bányai Gábornak meggyőződése, hogy a súlyos Covid okozta szövődményektől és az esetleges haláltól csak a védőoltások menthetnek meg, hisz az intenzív osztályokon 95 százalékban oltatlanok küzdenek az életükért.
A kormánypárti politikus februárban kapta el a koronavírust. 111 napot kezelték intenzív osztályon, abból 85 napot töltött mélyaltatásban, 69 napig pedig műtüdő tartotta életben. Volt olyan pillanat, amikor könyörgött az Istenhez, hogy vegye magához.