Gazdaság

Olyan, mintha 720 forint lenne az euró – zuhan a török líra

KAYHAN OZER / ANADOLU AGENCY / AFP
KAYHAN OZER / ANADOLU AGENCY / AFP

A török jegybank csütörtökön immár negyedik egymást követő ülésén csökkentette irányadó kamatát, újabb történelmi mélypontra taszítva ezzel a líra jegyzését a dollárral szemben. A török jegybank 14 százalékra vitte le a hétnapos repokamatot az eddig 15 százalékról.  Szeptember óta a kamatszint ezzel már 5 százalékponttal csökkent, írja az MTI.

A kamatdöntés bejelentésére a nemzeti valuta árfolyama most először esett a 15-ös szint alá,  de 15,60 lírát is adtak 1 dollárért, amely 5 százalékos gyengülés a szerdai zárószinthez képest. A líra értékének mintegy felét veszítette el idén eddig.

Év elején még 7,2 lírát ért 1 dollár, most pedig lényegében a dupláját. Olyan ez, mintha az euró árfolyama 720 forint körül lenne (tavaly év végén 360-365 forintnál volt). És ez azt is jelenti egyben, hogy a török emberek elveszítették a vagyonuk felét egyetlen év alatt, dollárban mérve.

Recep Tayyip Erdogan török elnök ellenzi a hitelfelvétel magas költségeit. Az elnök szerint a magas kamatszintek mellett a termelők kénytelenek a vásárlókra hárítani a költségiket, és ez áremelkedést okoz. Erdogan az elmúlt két évben három jegybankelnököt is „elfogyasztott”, mert az infláció visszaszorítása érdekében kamatot emeltek.

Törökországban a fogyasztói árak novemberi növekedési üteme éves szinten 21,3 százalék volt, három éve a legmagasabb.

A szakértőket egyre inkább aggasztják, hogy a magas infláció milyen kockázatokkal jár az ország gazdaságára nézve. Külön megjegyzik, hogy a líra gyengülése mellett egyre nehezebbé válik a devizában fennálló adósság fizetése. Ankarának jövőre a török GDP mintegy negyedének megfelelő összegű adósságot kell majd törlesztenie.

A piaci szereplők körében decemberben végzett jegybanki felmérés szerint a következő 12 hónapra vonatkozó inflációs várakozások decemberben 21,4 százalékra emelkedtek az egy hónappal korábbi 15,6 százalékról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik