Gazdaság

Minden eddigi becslésnél többe került az augusztus 20-i ünnepség

Czeglédi Zsolt / MTI
Czeglédi Zsolt / MTI

Végre-valahára válaszolt az Átlátszó augusztus végén beadott adatigénylésére a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. (MTÜ): minden eddigi becslésnél többe került az idei augusztus 20-i államalapítási ünnep, írja a portál.

„Az állami turisztikai csúcsszerv által elküldött összesítőből kiderül, hogy közel 12 milliárd adófizetői forint ment el többek között fényshow-ra, tisztavatóra, díszünnepségekre, tűzijátékra, médiakampányra, és „márkaazonosítóval ellátott ruházatra”. A szerződött partnerek nevét azonban nem árulták el.”

Ebből a 11,8 milliárdból

  • közel 3,2 milliárd forintot tett ki az állami tűzijáték és a tűzijátékhoz, valamint az állami rendezvényekhez kapcsolódó rendezvénybiztosítás,
  • 527 millió az állami díszünnepség,
  • 4,9 milliárd forint az összes rendezvény,
  • bő 1,8 milliárd a média (médiatervezés, hirdetési felületek vásárlása, tv-s, rádiós, online média megjelenések, stb
  • és 1,3 milliárd forint az egységes arculati megjelenés költségei.

Úgy 3 és fél hónapot kellett várni csupán az állami szerv válaszára. Kétszer hosszabbították meg 45 nappal a válaszadás idejét, mondván, nekik kiemelt feladataik vannak a koronavírus-járvány után vagy közben a gazdaság újraindítása érdekében.

Guruló turulmadarat, aranyozott Szent István szobrot, tűzijátékot és légiparádét is magában foglalt az idei ünnepségsorozat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik