Szórakozás

Egy vagyont költött a testére a modell, azóta egyszer el is szaladt előle egy ember

15 millió forintnak megfelelő összegbe került, de Kierstyn Milligan elérte a célját, úgy néz ki, ahogy azt megálmodta.

Kierstyn Milligant mindig is szépnek tartották, de ő nem szerette, amit a tükörben látott. A 22 éves táncos ezért összesen 15 millió forintnak megfelelő összegért különböző beavatkozásokat végeztetett el magán. Ezek között van mellimplantátumtól kezdve, fogászati beavatkozásokon keresztül arctetoválásig, sőt szemtetoválásokig sok minden – írta a Mirror.

Korábban nem szerettem magamat, nem is értettem, ki vagyok, most viszont nagyon is megértem magamat, és rendelkezem a legtöbb önszeretettel és önbizalommal

– mondta a 22 éves nő.

De nem mindenkinek nyerte el a tetszését az új kinézete, sőt, sokak szerint korábban szebben nézett ki, ma már kifejezetten csúnya, és inkább tűnik egy „démonnak”. Egy alkalommal egy ember el is futott és elbújt előle.

@orylan1999

##greenscreen

♬ Skin - Lukejxdy

15 évesen varratta magára az első tetoválását, kedvence a homlokán található pillangó, a legextrább, amit csináltatott, az pedig az idei szemtetoválása. A családját is lesokkolta vele.

Mindenesetre nem hagyja abba a bevételét főként az OnlyFansről szerző nő, az a terve, hogy jövő karácsonyra a lábujjától a feje búbjáig mindenhol ki lesz már tetoválva. Januárra van is már időpontja egy tetoválószalonba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik