Belföld koronavírus

Menedzsere megerősítette: koronavírusban halt meg Kóbor János

Mecky haláláról egyelőre annyit tudok elmondani, hogy a koronavírus és annak következményei miatt ment el,

nyilatkozta a Blikknek Kóbor János halálával kapcsolatban az Omega menedzsere. Az énekes hétfőn hunyt el 78 éves korában.

A lap emlékeztet, hogy a Mecky becenévre hallgató zenész egy hónappal ezelőtt került kórházba koronavírus-fertőzés miatt. A felesége vitte be, de Kóbor állapota hamar romlott.

Zsóka hívott reggel, majd zokogva csak annyit mondott a telefonba, „Meghalt Mecky”,

mondta a Blikknek Trunkos. A napilap megkereste az Omega többi tagját: az együttes dobosa, Debreczeni Ferenc Ciki sírva mondta, hogy nem tud nyilatkozni, a gitáros Molnár György Elefánt pedig a Blikktől értesült arról, hogy mi történt. Ő úgy tudja, hogy zenésztársa a kórházban végig mélyaltatásban volt és azt nyilatkozta:

Mecky nagyon makacs volt, nem hitt a vírusban, ezért nem is oltatta be magát. Szomorú vagyok amiatt, hogy így döntött, hiszen most ott van a kislánya, és miatta kellett volna kötelességének érezni, hogy mindent megtegyen. A szívem szakad meg érte.

Kapcsolódó
Középiskolai zenekartól a magyar rocktörténet csúcsáig – Kóbor János hat évtizedes karrierje képekben
Az Omega jövőre ünnepelte volna fennállásának hatvanadik születésnapját. Galériába szedve emlékezünk az Omega és Kóbor karrierjének legjobb pillanataira.

Koronavírus

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik