Otthon

Minden harmadik magyar tervez valamilyen okosotthon megoldást

Getty Images
Getty Images

Minden harmadik válaszadó tervezi, hogy belekezd otthona „felokosításába”, a legtöbben 50 és 100 ezer forint között költenének erre – derül ki a Schneider Electric online felméréséből. Az idén a világ legfenntarthatóbb vállalatának választott cég kutatása szerint az alacsonyabb rezsiköltség, nagyobb biztonság és a „zöldebb” életvitel segítése egyaránt elvárás egy okosotthon felé. A kérdőív alapján arra is számítani lehet, hogy a jövőben kelendőbbek lesznek a piacon a felokosított ingatlanok.

A Schneider Electric online kutatásában résztvevők több mint 90 százaléka hallott már az okosotthonról, azonban kevesebb mint egynegyedük használ jelenleg valamilyen okosotthon-megoldást. A válaszadók harmada ugyanakkor tervezi, hogy a közeljövőben felokosítja otthonát. A beruházás emelheti az ingatlan piaci értékét is, a megkérdezettek majdnem 60 százaléka ugyanis azt jelezte, hogy vásárlás esetén két hasonló adottságú ingatlan közül az okosotthont választaná.

Az okosotthon tulajdonképpen olyan technológiai megoldások összessége, amelyek révén automatizálhatók, illetve akár távolról is irányíthatóak különböző funkciók az otthonunkban. Azon túl, hogy távolról működtethetjük a villanykapcsolókat, szabályozhatjuk a fényerőt, vagy beállíthatjuk a redőny pozícióját, különböző érzékelőkkel (pl. vízszivárgás, hőmérséklet vagy páraérzékelő), illetve külső-belső kamerarendszerrel a biztonságot is növelhetjük. Emellett csökkenthetjük a rezsiköltségeinket, a hangvezérléssel pedig még kényelmesebbé tehetjük mindennapjainkat.

Magas elvárások

A Schneider Electric kutatása során minden második megkérdezett szerint egy okosotthonnak egyszerre számos elvárásnak kell megfelelnie. Azon túl, hogy kényelmesebbé teszi az életünket, alacsonyabb rezsiköltséget, nagyobb biztonságot kell, hogy eredményezzen egy ilyen fejlesztés és emellett a fenntarthatósági törekvéseinket is támogatnia kell.

A válaszadók 55 százaléka szerint egy okosotthon kialakítása több százezer forintba kerül, 37 százalék véli úgy, hogy 50 és 100 ezer forint közötti összegből is kijöhet és mindössze 8 százalék szerint oldható meg 20 és 50 ezer forint között egy ilyen fejlesztés. A legtöbben egyébként 50 és 100 ezer forint közötti összeget szánnának saját okosotthonuk kialakítására, a megkérdezettek fele jelezte ezt.

Azok közül, akik egyelőre nem gondolkoznak okosotthon kialakításán a legnagyobb visszatartó erő az, hogy túl drágának gondolják az ezzel járó beruházást, majdnem felük jelölte meg ezt indokként, további 40 százalék számára pedig az jelenti a problémát, hogy nem ismeri eléggé a kínálatot ahhoz, hogy választani tudjon. Kicsit több mint 6 százalék nem talál az igényeinek megfelelő megoldást.

Ahogyan a felmérésünkből is látszik, ma már nagyon sokan gondolkodnak azon, hogy okosabbá teszik otthonukat és erre hajlandóak is áldozni. A legtöbben körülbelül 50-100 ezer forint körüli összeget fordítanának erre, és a helyzet az, hogy ekkora összegből már megvalósítható egy központi egységből és egy-két érzékelőből, illetve okoskapcsolóból álló rendszer Az igények változásával pedig könnyedén újabb elemekkel bővíthető a rendszer

– mutatott rá Benkó Csaba, a Schneider Electric lakossági termékmenedzsere.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik