Foci

Demichelis Spanyolországba igazolt

A Bayern München argentin hátvédje a Málaga csapatában folytatja pályafutását.

A spanyol és a német sajtó úgy értesült, hogy az argentin válogatott Martin Demichelis mindenben megegyezett a Malaga képviselőivel, így a Bayern München középső védője januártól a Primera Divisiónban folytatja. A korábban stabil kerettagnak származó dél-amerikai kiszorult a német bajnokcsapatból, váltásra kényszerült.

Demichelis az elmúlt idényben is többször hibázott, dekoncentráltsága már-már közmondásossá vált. A müncheni szakvezető, Louis van Gaal nem bocsátotta meg a futballista őszi botlásait, aki így átadólistára került. Az argentint a Málaga az idény végéig kölcsönvette, s amennyiben a spanyolok elégedettek, júniusban élhetnek opciós jogukkal, s hárommillió euróért végleg megvehetik a védőt.

Demichelis 2003-ban a River Plate együttesétől költözött a bajor városba, s a csapat egyik legjobbja volt 2008-ig. Azóta viszont visszaesett a teljesítménye, idén pedig a kispadra szorult, mindössze hat bajnoki meccsen jutott szóhoz úgy, hogy egyik riválisa, a szélről középre „tolt” Holger Badstuber szinte végig sérült volt.

„Számomra tökéletes ez a megoldás, ezért hálás vagyok a Bayernnek” – fogalmazott Demichelis a Bildnek. „Hét csodálatos évet töltöttem Münchenben, ám megérett az idő a váltásra.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik