Foci

A FIFA eltilthatja Ghánát

A FIFA azt kifogásolja, hogy a politika beleavatkozott a Ghánai Labdarúgó Szövetség belügyeibe. A helyzet rendezésére vasárnapig van lehetőség.

A FIFA csütörtökön figyelmeztette az állami vezetést, s kijelentette: “kellemetlen következményei” lesznek annak, ha a helyi hatóságok a keddihez hasonló razziát tartanak a GFA irodáiban. Két nappal ezelőtt ugyanis a szervezett bűnözés elleni osztály munkatársai rajtaütésszerű akcióban kilenc számítógépet és több mobiltelefont foglaltak le, és vittek el a futballszövetség központjából. A GFA szerint emiatt leállt az adminisztratív és sportszervezési munka a szervezetnél.

A FIFA csütörtökön közleményben jelezte, megérti, hogy a ghánai kormány a közpénzek szintjén felügyeli a labdarúgó-szövetség számláit, de a nemzetközi és a kontinentális szövetségtől (CAF) érkezett pénzeszközökkel kapcsolatban az államirányításnak nincs semmilyen jogköre.

“A FIFA nem tudja elfogadni, hogy a kormányzati beavatkozás miatt a GFA nem láthatja el legfontosabb feladatát, azaz a ghánai futballélet szervezését és irányítását” – áll a közleményben.

Azt nem lehet tudni, hogy a keddi razziára miért került sor, de a hatóságok két hónappal ezelőtt bekérték az összes információt azokkal a szponzorációs szerződésekkel kapcsolatban, amelyeket a GFA kötött.

Az ügy hátterében valószínűleg az áll, hogy a ghánai válogatott világbajnoki sikere (negyeddöntőbe jutott a csapat) nyomán több magántőke áramlik a nyugat-afrikai ország labdarúgásába, a privát szponzorok megjelenése pedig – ahogy korábban Kamerunban és Nigériában is – politikai feszültséget szül.

Ha a helyzet vasárnapig nem javul és a FIFA valóban eltiltja Ghánát, úgy a nemzeti együttes és a klubok sem indulhatnak el semmilyen nemzetközi versenyen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik