Nagyvilág koronavírus

Merkel az utolsó kancellári videóüzenetében felszólította a németeket, vegyék komolyan a vírust

Odd ANDERSEN / POOL / AFP
Odd ANDERSEN / POOL / AFP

Angela Merkel leköszönő német kancellár utolsó heti videoüzenetében arra szólította fel Németország lakóit, hogy vegyék komolyan a koronavírust, és oltassák be magukat.

A negyedik hullám közepén vagyunk, a helyzet nagyon komoly, az ország egyes részeiben pedig drámainak nevezhető

– figyelmeztetett Merkel szombaton.

Minden oltás számít – nyomatékosította a kancellár. Emlékeztetett: az intenzív osztályok túlterheltek, ami miatt több súlyos beteget kevésbé zsúfolt kórházakba kellett átszállítani.

A halottak száma szörnyen magas, a hátrahagyott családtagok és barátok pedig összezavarodottak, tanácstalanok és tehetetlenek

– tette hozzá.

Merkel szerint a helyzet különös keserűségét az adja, hogy a halálesetek többsége az oltással elkerülhető lenne.

A távozó kancellár egyúttal megköszönte az emberek megfontoltságát és belátását, valamint azt, hogy saját maguk és polgártársaik védelmében betartják a koronavírus-járvány miatti óvintézkedéseket.

Önök vannak többségben országunkban. Nap mint nap tanúbizonyságot tesznek a polgári lelkületről, amely olyan csodálatossá teszi országunkat, és amely nélkül egyetlen kancellár és egyetlen kormány sem érhet el semmit

– fűzte hozzá.

A következő nehéz heteket csak közös erőfeszítéssel lehet átvészelni – jelezte Merkel.

Szívemből kívánom, hogy közösen sikerüljön

– jegyezte meg.

Merkel a következő héten távozik tisztségéből. Helyét Olaf Scholz veszi át, aki a Német Szociáldemokrata Párt (SPD), a Zöldek és a Szabad Demokrata Párt (FDP) szövetségét fogja vezetni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik