Belföld

Letartóztattak egy csalót Pécsen, aki az önkormányzat emberének adta ki magát

Az önkormányzati tulajdonú Pécsi Vagyonhasznosító (PVH) Zrt. nevében eljárva csalt ki több mint tízmillió forintot többektől a gyanú szerint egy pécsi férfi, akinek a letartóztatását pénteken rendelte el a bíróság.

A Pécsi Törvényszék az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy a büntetett előéletű gyanúsított a nyomozás szerint idén májusban ajánlotta fel egy férfinak, hogy segít neki – később megvásárolható – önkormányzati bérlakást igényelni.

Mindezt félmillió forintos ügyintézési költség fejében tette azzal, hogy a szerződés létrejöttekor további félmillió forintot kér.

A gyanúsított a sértett kérelmének befogadásáról rendelkező hamis iratot készített a PVH fejlécével, és azt két különböző, a gazdasági társaság nevét tartalmazó bélyegző pecsétjével is ellátta. A sértett a saját kezűleg írt kérelmét és a személyes okmányainak másolatát tartalmazó iratot is a saját maga készített fejléccel, iktatóbélyegzővel és körbélyegzővel, valamint dátumbélyegzővel látta el.

A becsapott ember később – a PVH munkatársának felvilágosítása után – elállt a szerződés megkötésétől.

A gyanúsított augusztusban egy általa kitalált, önkormányzati tulajdonú ingatlan vételárának címén egy sértettől több mint nyolcmillió forintot vett át, szintén a PVH nevében eljárva. A férfi a sértett megtévesztése céljából akkor is hamis iratokat állított ki a cég fejlécével, bélyegzőjével, és azokat át is adta a sértettnek. Az okozott kár nem térült meg, ahogy egy másik – ugyanabban a hónapban -, hasonló módszerrel elkövetett 2,4 millió forintos kárral járó csalás esetében sem.

A bíróság közleményében azt írták, hogy az elfogatóparancs alapján kézre kerített gyanúsított többszörösen büntetett előéletű, többszörös, különös visszaeső és a terhére rótt bűncselekményeket más büntetőeljárás hatálya alatt követte el.

A pécsi férfi letartóztatását többrendbeli, nagyobb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás és annak kísérlete, valamint hamis magánokirat felhasználásának gyanúja miatt egy hónapra rendelték el.

Az ügyész, a gyanúsított és a védője is tudomásul vette a bíróság végzését, így a határozat végleges.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik