Gazdaság

Kevesebb közjegyzői díjat fizet, aki állami támogatással vesz lakást

Vasvári Tamás / MTI
Vasvári Tamás / MTI

Mostantól már nem a vásárolni kívánt lakás ára, illetve egyéb tényezők, hanem a kölcsön összege a közjegyzői díj alapja azoknál az ügyleteknél, ahol az állam valamilyen formában támogatást, kedvezményt nyújt.

Az igazságügyi miniszter rendelete a közjegyzői díjról szóló 2018-as rendeletet módosítja, vette észre a napi.hu.

Az új, most már érvényben levő szabály szerint „a lakásvásárláshoz kapcsolódó közjegyzői okirat elkészítése során az ügyérték megállapításának alapjául kizárólag az állami kamattámogatással érintett lakáscélú fogyasztói hitel-, illetve kölcsönszerződésben meghatározott, folyósítani kívánt kölcsön összege szolgál. A jelzálogszerződésben foglalt biztosított követelés összege vagy az önálló zálogjog alapításához kapcsolódó szerződésben meghatározott követelés összege, az ügyérték megállapítása során nem vehető figyelembe.”

A portál fel is sorolja, milyen ügyleteknél lesz így olcsóbb a közjegyzői díj, mivel annak alapja a kölcsön összege:

  • az új lakások építéséhez, vásárlásához kapcsolódó lakáscélú támogatásnál,
  • a használt lakás vásárlásához, bővítéséhez igényelhető családi otthonteremtési kedvezménynél,
  • az otthonteremtési kamattámogatásnál,
  • a fiatalok, valamint a többgyermekes családok lakáscélú kölcsöneinek állami támogatásánál,
  • a gyermeket nevelő családok otthonfelújítási támogatásánál.

A közjegyzői okirat díja ezen alap után változatlanul

  • 3 millió forintot meg nem haladó ügyérték esetén 10 ezer forint,
  • 3-5 millió forint közötti ügyérték esetén 14 ezer forint,
  • 5 millió forint feletti, de 10 millió forintot meg nem haladó ügyérték esetén 16 500 forint,
  • 10 millió forint feletti, de 15 millió forintot meg nem haladó ügyérték esetén 19 500 forint.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik