Foci

Sneijder: Ibrahomivic miatt mentem az Interbe

A holland középpályás csak szuperlatívuszokban tudott beszélni egykori svéd csapattársáról.

A 26 éves holland válogatott játékos 2009-ben, a nyári átigazolási végén költözött Madridból Milánóba, döntésének helyességét pedig mi sem bizonyítja jobban, mint hogy első évében rögtön három trófeát zsebelt be az Interrel.

Wesley Sneijder a TribalFootballnak elmondta, egy bizonyos Zlatan Ibrahimovicnak nagy szerepe volt abban, hogy a kék-feketékhez szerződött. A két labdarúgó korábban az Ajaxban kergették az őrületbe az ellenfél védőit.

„Zlatan akarta, hogy az Interben játsszak. Azt szerette volna, hogyha mögötte játszom, mert azt vallja, a legjobbat hozom ki a csatárokból. Eleinte sms-ezgettünk, majd beszélt Morattival is, a Barcelonába igazolása után is is mindent megtett” – mondta a világsztár, majd barátjának is kedveskedett.

„Zlatannak sokkal jobb Olaszországban. A spanyol bajnokság technikásabb, az ő erejével azonban jobban feltalálja magát a Serie A-ban, itt sokkal több gólt tud szerezni. Ennek neki is kezdett, szerintem a világ egyik legjobb csatára.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik