Gazdaság

EU: csak 2018-ban kezdhet szállítani a Nabucco

A Nabucco gázvezetéken legkorábban 2018-ban indulhatnak el a szállítások - jelentette ki az uniós energiaügyi biztos.

Az uniós energiaügyi biztos, Günther Oettinger szerint a késedelem ellenére a Nabucco még az EU presztízsberuházása marad, és reményei szerint az idén megszületik a végleges döntés a vezeték megépítéséről. Ennek esélye az elmúlt hónapokban jelentősen nőtt: tavaly szeptemberben ez az arány még 30 százalék körül volt, most mintegy 65 százalék – becsülte a biztos.

Az eddigi tervek szerint a Nabuccónak 2014-től már földgázt kellene szállítania Európába, és – amint azt az RWE szállítási és kereskedelmi részlegének szóvivője csütörtöki nyilatkozatában hangsúlyozta – 2018-ig kell elérnie teljes szállítási kapacitását, a 31 milliárd köbmétert.

Mint Michael Rosen elmondta, az RWE is az idén várja a végső döntést a vezetéképítés megkezdéséről. Ezután, 2011-ben megkezdődhetnek az építési munkálatok és 2014-ben már folyhat a gáz a vezetéken.

A Nabucco gázvezeték építésének megkezdéséről, vagy a projekt végleges leállításáról az EU még az idei év végéig dönt egy e célra összehívott konferencián, Brüsszelben – tudta meg az orosz ITAR-TASZSZ hírügynökség korábban, európai bizottsági diplomáciai forrásokból.

A Nabucco jövője egyelőre nem világos, sok múlik azon, hogy az EU-nak sikerül-e Türkmenisztánnal hosszú távú stratégiai gázszállítási megállapodást kötnie. Jelenleg intenzív tárgyalások folynak Asgabattal, és az EU reméli, hogy áprilisban aláírhatják a türkmén gáz szállításáról szóló megállapodást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik