Gazdaság

ScienNet-ügy: már sikkasztás miatt is folyik az eljárás

Már nemcsak adócsalás, hanem sikkasztás miatt is eljárás folyik a ScienNet nevű, Washingtonban bejegyzett cég magyarországi tevékenysége miatt.

A nagy mennyiségű adatok feldolgozása során megállapították, hogy a vizsgált időszakban a ScienNet LLC Magyarországon vezetett bankszámláiról összesen 3,6 milliárd forintot utaltak át a törzsvásárló magánszemélyeknek úgy, hogy ebből az összegből az első 112 embernek hárommillió forint feletti összegeket utaltak át közel 2,1 milliárd forintot – idézte fel Sipos Jenő, a VPOP szóvivője.

A nyomozás adatai szerint az első 112 magánszemély közül az egy személy részére kifizetett legnagyobb összeg több részletben 227 millió forint, míg a legkisebb összeg 3 millió forint volt 2008-2009-ben.

Az összegek átutalására úgy került sor, hogy ezen időszakban a tényleges vásárlásokból, illetve szolgáltatásokból az ScienNet részére a termékpartnerektől származó jutalék összege nem érte el 300 millió forintot, és a kiutalások fedezetét döntően a belépők által fizetett foglalók fedezték.

Sipos Jenő tájékoztatása szerint mindezek alapján a Fővárosi Főügyészség 2010 februárjában a VPOP Központi Bűnüldözési Parancsnokságát kijelölte a hatáskörén kívül eső sikkasztás bűntett nyomozására is.

A szóvivő közlése szerint gyanú merült fel arra is, hogy a ScienNet LLC által ezen időszak alatt az úgynevezett franchise-díjak okán a törzsvásárlói rendszer hátterében álló offshore cégek részére kifizetett közel 266 millió forint kiutalása mögött nem állt valódi franchise rendszer.

A feltárt adatok alapján a nyomozó hatóság már nemcsak adócsalás, hanem sikkasztás miatt is nyomoz, és megkezdte a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személyek beazonosítását büntetőjogi felelősségre vonásuk érdekében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik