Foci

Bajban az EL-címvédő

Az Európa Liga győztese két meccsen egy pontot gyűjtött, edzője azonban reméli, megfordul a trend.

Az Atlético Madrid egygólos hátrányból állt talpra a Leverkusen ellen, a németek az első félidőben gyakorlatilag lejátszották a spanyolokat, akik viszont szünet után jelentőset javulva igyekeztek megfordítani a találkozót. A vége 1-1 lett, igaz, ehhez kellett a veterán Sami Hyypia hibája is, aki „megkajálta” Fran Merida alakítását.

A mérkőzés után Quique Sanchez Flores nem dugta homokba a fejét, az Atlético szakvezetője elégedett volt a második félidei teljesítménnyel, viszont reméli, az első negyvenöt percben látottakat többé nem mutatja be csapata.

„Ha csak a második félidőt nézem, pontokat vesztettünk, ám szünet előtt mintha nem lettünk volna a pályán” – értékelt Flores az AS kérésére. „Remélem, csapatom tanul a hibából, és a második játékrészt veszi alapul. Ekkor jól nyitottunk területet a csatáraink előtt, s a széleken is remekül játszottunk. Egy pontot szereztünk, de ez legalább arra elég, hogy még versenyben vagyunk.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik