Gazdaság

Tíz éve nem volt ilyen rossz negyedéve a német autóiparnak

Sascha Steinbach / EPA / MTI
Sascha Steinbach / EPA / MTI

A beszállítói fennakadások és a félvezető alkatrészek hiánya miatt jelentős mértékben, tíz évvel korábbi szintjére esett vissza a harmadik negyedévben Németország autóexportja.

A német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis hétfői jelentése alapján a harmadik negyedévben, július-szeptemberben 23,1 milliárd euró volt a német autóexport, 17,2 százalékkal az éves bázis alatt. Az autóimport még ennél is nagyobb mértékben, 29,8 százalékkal csökkent 11,2 milliárd euróra.

A német autóexport és autóimport ezzel a járványvédelmi korlátozásokkal erősen megterhelt 2020-as második negyedévi óta a legalacsonyabb szintre esett vissza. Akkor 15,5 milliárd euró értékben exportált, és 9,4 milliárd euró értékben importált személygépkocsikat Németország.

Az idei harmadik negyedévinél kisebb exportig egészen 2010 első negyedévéig kell visszamenni időben, amikor 22,7 milliárd euró volt a személyautó-kivitel értéke. Az import esetében pedig 2016 harmadik negyedévéig kell visszanyúlni, az akkori 11,1 milliárd eurós exportig.

A mostani csökkenés a belsőégésű motoros személygépkocsikat érintette. A teljesen elektromos, valamint a hálózatról nem tölthető hibrid járműveknél azonban jelentős mértékű volt a növekedés mind az export, mind az import esetében.

A német személygépkocsi-export és -import oroszlánrészét továbbra is a belsőégésű motoros járművek teszik ki, részarányuk azonban már csökken. A harmadik negyedében 254 ezer autót exportált Németország 8,5 milliárd euró értékben, 44,8 százalékkal az éves bázis alatt, az import pedig 213,9 ezer volt, 49,8 százalékkal alacsonyabb, 4,3 milliárd euró értékben.

Németország a legtöbb autót az Egyesült Államokba exportálta. A kivitel a harmadik negyedévben 3,2 milliárd euró volt, az egy évvel korábbinál 12,9 százalékkal alacsonyabb összegben. A kínai export 27,2 százalékkal esett vissza 2,9 milliárd euróra. Az Egyesült Királyságba pedig 2,0 milliárd euró volt az autókivitel, 33,7 százalékkal alacsonyabb az éves bázisnál. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik