Foci

Télen erősít a Stuttgart

A svábok kimerészkednek a piacra, pláne ha a csapat folytatja az ősszel bemutatott zuhanórepülést.

A VfB Stuttgart még annál is rosszabbul kezdte az idényt, mint tavaly, jelenleg a sváb csapat a sereghajtó a Bundesligában: nyolc forduló alatt egy győzelem, s egy döntetlen, viszont hat vereség a VfB mérlege. A rossz rajt a tavalyi megmentő, Christian Gross állásába került, ám sokan a játékoseladások miatt kritizálják a klubot.

A stuttgartiak a nyáron elengedték Sami Khedirát és Sebastian Rudyt, és különösen a Madridba távozó védekező középpályás hiányát érezték meg, hisz az ellenfelek rendre „átgyalogolnak” a középpályájukon.

Erwin Staudt klubelnök gyakorlatilag beismerte a hibát, hisz a Sport-Bildnek nyilatkozva kifejtette, hogy bár elégedettek a jelenlegi kerettel, az új edző, Jens Keller télen tovább erősítheti a játékosállományt.

„Meggyőződésünk, hogy a jelenlegi keret elég erős ahhoz, hogy elkerüljük a kiesést. Ugyanakkor a legrosszabbra is fel kell készülnünk, ezért a szakvezetéssel konzultálva megbeszéljük, hogy amennyiben erősítésekre szorulunk, milyen posztok vehetők figyelembe. A következő hetekben minden egyes játékosunkat külön kielemezzük.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik