Belföld

Fodor már a végső pontról beszél

Véget ért az SZDSZ ügyvivői testületének és frakciójának közös megbeszélése. Eredményre nem jutottak, folytatják az egyeztetést. Fodor szerint azonban "van egy végső pont, aminél tovább nem lehet menni".

A szabad demokrata politikusok a Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter kormányfői jelölése nyomán kialakult helyzetet elemezték. Fodor Gábor pártelnök a tanácskozásra érkezve arra a kérdésre, hogy van-e esélye arra, hogy Bajnai Gordont támogatni tudják csak annyit mondott: „összegyűlünk, megbeszélünk minden kérdést, és el fogjuk dönteni”.

A tanácskozás után viszont a pártelnök úgy fogalmazott: azt érzékelik, hogy kritikus helyzet alakult ki az MSZP-ben, aminek Magyarországra nézve komoly következményei vannak. A pártelnök hozzátette, az SZDSZ a végsőkig kész arra, hogy valamilyen megoldást találjon. Emellett viszont világossá kívánta tenni, hogy „van egy végső pont, aminél tovább nem lehet menni”.

„Van egy végső pont” (fotó: mti)

Közölte, hogy az ügyvivői testület és a frakció folytatni fogja a munkáját, hétfőn is összeülnek és tanácskoznak. A liberálisok Gizella utcai székházából a tanácskozás résztvevői távozáskor nem kívántak nyilatkozni.

Lakos Imre, a párt országgyűlési képviselője viszont az origónak elmondta, vasárnap este 8-tól újra tanácskozni fognak az SZDSZ vezetői. Lakos szerint az esti időpont oka, hogy 6 órakor ül össze az MSZP parlamenti frakciója a képviselői irodaházban, így várhatóan 8-ra lesz eredménye a szocialista egyzetetésnek, vagyis az SZDSZ-nek is lesz miről tárgyalnia.

Az MSZP országos elnökségnek szombati egész napos ülése után Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter neve merült fel lehetséges miniszterelnök-jelöltként. Az SZDSZ vezetői szombat este már tartottak egy informális megbeszélést a miniszterelnök jelölése kapcsán kialakult helyzetről. AZ MSZP országos elnökségnek szombati egész napos ülésének elején még Bokros Lajos, a Horn-kormány volt pénzügyminisztere, az MDF európai parlamenti listavezetője volt a kormányfőjelölt.

Sajtóhírek szerint az SZDSZ által javasolt Bokros jelölése hamar lekerült a napirendről – a közgazdász be is jelentette, hogy nem vállalja – , délután Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter neve került a figyelem középpontjába, aki személyesen is megjelent az egyeztetésen, bár nem tagja az MSZP vezető testületeinek, sőt a pártnak sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik