Gazdaság

Negyedszer is meghirdetik a salgótarjáni öblösüveggyárat

Negyedszer is meghirdetik értékesítésre a salgótarjáni öblösüveggyárat, az első három kiírásra ugyanis senki nem adott be pályázatot - közölte Balázs Miklós felszámoló.

Balázs Miklós közölte: mivel konkrét érdeklődők voltak, számított rá, hogy a harmadik pályázatra már érkeznek ajánlatok. Miután ez nem történt meg, és érdeklődött a potenciális befektetőknél, ők két alapvető okot mondtak a távolmaradásra.

Az egyik ok az volt, hogy nem hirdették még meg a munkahelyteremtéshez, technológiafejlesztéshez kapcsolódó pályázatokat, amelyeket beépíthetnének az üzleti tervbe, a másik pedig az, hogy egyelőre nem tudni, milyen módon vállal részt az állam az öblösüveggyár megmentésében – mondta a felszámoló.

Balázs Miklós elmondta: az állami közreműködésnek az lenne az egyik fő szerepe, hogy a gyár ne kerülhessen ingatlanspekulánsok kezébe, és újra működő üzemmé váljon, hiszen adott a gyár, a piac, és adottak a dolgozók is, akik várják, hogy újra munkába állhassanak.

Az R-Glass Hungary Kft. néven működő öblösüveggyárat 1,26 milliárd forintért hirdetik, a gyár tartozása 1,5 milliárd forint. Az üzemet egy korábbi felszámolási eljárásban, négy sikertelen pályázat után, a losonci R-Glass vásárolta meg 2006 októberében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik