Belföld

Szülők támadtak a tanárnőre

Rendőrök és polgárőrök ügyeltek a rendre a pacsai általános iskola környékén az elmúlt héten, miután egy házaspár megfenyegette az intézmény alsó tagozatos igazgatóhelyettesét - írta keddi számában a Zalai Hírlap.

A szülők – akiknek már korábban is volt konfliktusuk az iskolával – az intézmény zsibongójában támadtak a tanárnőre, miután a pedagógus szóvá tette gyermekük helytelen viselkedését.

A rendőrök az iskola kérésére egy héten át járőröztek a környéken, a polgárőrök pedig naponta egy-másfél órát töltöttek az intézményben – nyilatkozta a lapnak Kovácsné Lugosi Mária, az intézmény igazgatója.

Zala megye egy másik településén két diák a napközis tanárral került összetűzésbe múlt pénteken. A lap információi szerint tanár és diák „lökdösődött” a zalavári általános iskolában. Az esetről Homik Tiborné iskolaigazgató elmondta: két nyolcadikos diák tanítási időn kívül, engedély nélkül tartózkodott az iskola területén. A munkáját végző pedagógussal szemben tiszteletlen viselkedést tanúsítottak, ezért büntetésben részesülnek.

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik