Foci

Ballack nemkívánatos lett

A német szurkolók nagy többsége nem szeretné, ha az egykori kapitány ismét magára öltené a nemzeti mezt.

A német SID hírügynökség közvélemény-kutatása alapján a német drukkerek túlnyomó többsége szerint már nincs szükség a 34 esztendős, s kora miatt egyre több sérüléssel küszködő egykori klasszisra. A megkérdezettek 55.1 százaléka válaszolt úgy, hogy Michael Ballack jobban tenné, ha visszavonulna a válogatottból.

A dortmundi Közvélemény-kutató Intézetnek a Sport-Informations-Dienst (SID) megbízásából végzett felmérése igencsak lesújtó lehet a karrierje során a válogatott érdekeit mindig szem előtt tartó futballistának.

A többek között a Leverkusent, a Bayernt és a Chelsea-t is erősítő Ballack 98 alkalommal lépett pályára a Nationalelfben, középpályás létére 42 gólt szerzett, vezérletével a német csapat 2002-ben vb-ezüstöt, 2006-ban vb-bronzot, míg két éve Eb-ezüstöt nyert. Sérülése miatt lemaradt a 2010-es világbajnokságról, ahol a megfiatalított válogatott a torna egyik legjobb játékát produkáló együtteseként zárt.

Ballack ősszel is megsérült, hiányában Németország négy meccset játszott az EB-selejtezőkön, mind a négyet megnyerte, 13-1-es gólkülönbséggel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik