Gazdaság

Ryanair: légiutas-kísérő, mint vezérigazgató?

A Ryanair európai fapados légitársaság egyik pilótája azt javasolja, hogy a cég vezérigazgatójának feladatait lássa el ezentúl egy légiutas-kísérő.

Az ironikus ötletet annak hatására vetette fel kedden, hogy múlt héten a cég vezetője azt mondta egy nyilatkozatában: takarékossági megfontolásból megszüntetné a másodpilóta alkalmazását a rövid távú utakon, és ezt a feladatot a fedélzeti személyzet valamely más tagjára bízná rá.

“Azt javaslom, hogy a Ryanair helyettesítse a vezérigazgatót egy légiutas-kísérővel, mivel így évente 13 ezer 200 eurót spórolna meg a cég” – írta Morgan Fisher fedélzeti parancsnok az ír légitársaságnak írt levelében, amely megjelent a Financial Times brit napilapban. Ennek a takarékossági intézkedésnek olyan előnye is volna, hogy nem kell jóváhagyatni a hatóságokkal.

A Ryanair egyik szóvivője megfontolandónak nevezte a javaslatot, mivel szerinte egy légikísérő – akár férfi, akár nő – “szexisebb” volna a vezérigazgató posztján.

“Egyébként pedig ha a fedélzeti személyzet képes földet érni a repülőgépekkel, vezérigazgatóként is helytállnának” – mondta a szóvivő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik