Foci

Benitez: összecsaphatnak a hullámok

Az Inter nyáron kinevezett szakvezetője körül kihűlt a levegő, Massimo Moratti már az utódláson gondolkodik.

Az Inter jobbhoz szokott autoriter elnöke a La Gazzetta dello Sport értesülései szerint már a spanyol utódját keresgéli. A milánói sportlap úgy tudja, Leonardo, Frank Rijkaard avagy Carlos Dunga kerülhet a Liverpooltól nyáron érkező Rafael Benitez helyére. Ebből kettő Milan-legenda, egyikük pedig már edzette is a vörös-feketéket, igaz, nem túl sikeresen.

Moratti szűk egy hónapja még megvédte választottját, az akkor még csak bukdácsoló Inter viszont azóta határozott lejtmenetbe kapcsolt. A bivalyerős kerettel, igaz, sok sérülttel rendelkető milánóiak a Bl-ben és a Serie A-ban is kiábrándító vergődést mutattak be, a Milan elleni – pályaválasztóként elért 0-1 pedig a „hab volt a tortán”.

Az újság szerint Benitez szerdán ha selyemzsinórra nem is, vaskos dorgálásra annál inkább számíthat, egyben valószínű, ultimátumot is kap a klub vezetőségétől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik