Foci

Ismét leégett az Inter, Eto’o lefejelte ellenfelét

Az edzőváltás lehetőségéről is szót ejtő olasz médiumok alighanem nekiesnek majd az Interrel újra bukó Rafa Beniteznek.

A veronai kiscsapat egy nagyon szép fejessel szerzett vezetést a 29. percben a bajnoki címvédő ellen a Serie-A vasárnapi játéknapján. A találkozón az Inter ugyan kialakított néhány helyzetet, de erőtlennek, vérszegénynek tűntek a támadások. Igaz, sérülések is nehezítették a milánóiak helyzetét.

A Chievo kontrázni is tudott a második félidőben, és ennek köszönhetően meg is duplázta az előnyét a hajrában, amivel el is dőlt a mérkőzés.

Az Inter játékosai nehezen élték meg, hogy nem ment a csapatnak, Eto’o például lefejelte Cesart a találkozó derekán – Zidane világbajnoki mozdulatához hasonlóan a játékvezető ezt sem vette észre – ráadásul itt még figyelmeztetni sem volt hajlandó a sporit senki – a veronai játékosokon kívül.

A rendkívül csúnya jelenetet ITT MEGTEKINTHETI!

A kameruni aztán még szépített valamit a helyzetén, de a 90. percben szerzett gólja már semmire sem volt elég.

Eredmények, olasz labdarúgó bajnokság:

Chievo – Internazionale 2-1 (1-0)
gólok:
Pelissier (29.), Moscardelli (82.), illetve Eto’o

A Chievo vezető találata:

A mindent eldöntő találat:

További eredmények:

Brescia – Cagliari 1-2
Catania – Bari 1-0
Cesena – Palermo 1-2
Lecce – Sampdoria 2-3 (Mindhárom genovai gólt Pazzini szerezte.)
Parma – Lazio 1-1

Korábban: Genoa – Juventus 0-2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik