Közélet

Ezt a balesetet nem lehetett túlélni – Fotók

Az összeroncsolódott autók az árokban kötöttek ki, miután összeütköztek Nagykanizsán kedden. A balesetben egy ember meghalt.

Sznopek Veronika, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy a baleset nem sokkal este fél kilenc előtt, a nagykanizsai Teleki úton történt. A két jármű egyelőre tisztázatlan körülmények között ütközött össze.  A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a honlapján arról adott hírt, hogy a másik személyautó vezetője és utasa könnyebb sérüléseket szenvedett.

MTI Fotó: Varga György
MTI Fotó: Varga György

Az MTI a helyszínről úgy értesült, hogy a balesetben elhunyt férfi az ott lévő benzinkúthoz akart behajtani, amikor a mögötte érkezőket is nagy sebességgel megelőzve egy személyautó nekiütközött a kanyarodó gépkocsinak. Az ütközés következtében mindkét autó az árokba csapódott.

A roncsokból a súlyos sérültet a tűzoltók szabadították ki. A férfit a mentők a helyszínen próbálták újraéleszteni, de az életét már nem tudták megmenteni.

MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik