Foci

Nézőcsalogató lesz Nicky Butt

A nézőszám emelkedését, egyúttal a bevétel növekedését várja a South China attól, hogy Nicky Butt a csapat játékosa.

“Reméljük, hogy sokáig velünk marad” – magyarázta a South China elnöke, Steven Lo Kit-sing, aki elárulta, elsősorban a nézőszám növekedését várja a korábbi 39-szeres angol válogatott, a Manchester Uniteddel Bajnokok Ligájátt nyert Nicky Butt esetleges szerződtetésétől.

A 35 éves játékos májusban szögre akasztotta a stoplisát, miután 18 évet lehúzott a Premier League-ben, ugyanakkor kedvére való, komoly kihívásnak tarja hongkongi kalandot, és a napokon belül, a TSW Pegasus elleni keddi “próbajáték” után eldől a sorsa. A South China elnöke szerint, klubja sokat nyerne azzal, ha sikerülne szerződtetni Buttot – elsősorban anyagilag.

“Nem is értem, a többi csapat miért nem igazol ilyen kaliberű játékost, hiszen a szurkolók is Buttra és a társaira kíváncsiak. Jövőre három hazai meccsünk biztosan lesz AFC-kupában (ázsiai kupasorozat – a szerk.), és telt ház esetén aligha lenne okunk a panaszra. Egy jegy átlagosan ugyanis 60 hongkongi dollárba (közel 8 amerikai dollár) kerül, így ha negyvenezer néző kijön meccsenként, az mintegy kétmillió hongkongi dolláros bevételt jelent, ami elég arra, hogy fedezze a költségeinket” – árulta el Steven Lo Kit-sing, hogy miért is van szükségük Nicky Buttra.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik