Közélet

Állítsák vissza a kalauzrendszert?

Kalauzrendszert vezetne be, megdrágítaná a járműveken váltott jegyeket és nem adna áfás számlát a buszokon olvasónk, Márta. Azt kifogásolja, hogy sokan annak ellenére váltják meg jegyüket a járatokon, hogy azt máskor, máshol is megtehetnék, ehelyett feltartják a közlekedést, ami jelentős késésekhez vezet. A BKK-nak írt levelét olvasónk velünk is megosztotta. 

Tudom, sokan haragszanak majd rám a most következő írásom miatt, de bevállalom, mert azt vallom, hogy nevén kell nevezni a valós problémákat. Az elsőajtózás részeként annak idején lehetővé tették a járművezetőnél történő jegyvásárlást – mintegy utolsó lehetőségként megváltani az utazási jogosultságot.

Ez így rendben is lenne, de sajnos egyre többen visszaélnek ezzel és – bár lenne lehetőségük máshol is jegyet, gyűjtőjegyet vásárolni – minden egyes alkalommal az autóbuszvezetőktől szerzik be azt, akár napi több alkalommal: reggel a városba menet és hazafelé is (sok ilyet látok utastársaim között), pedig reggel nyugodtan megvehetnék a hazaútra szólót is, vagy napközben begyűjthetnének egy hétre/hónapra elegendő adagot.

De a legjobb az, hogy több megállóban ott van az automata, mégsem használják. Ezzel rettentően lelassítják a buszok haladását, mivel még mindig papíralapú jegyek vannak forgalomban és a fizetés készpénzzel történik, ami igencsak körülményes. Nem beszélve azokról, akik még a pénzt sem készítik elő, hanem megvárják, míg a sofőr előveszi a jegyet és csak utána kezdenek el számolgatni ráérősen, vagy kitalálják, hogy nekik csak tízezresük van és márpedig a sofőr váltsa fel azt. Sajnos sokan abszolút nincsenek tekintettel a többi emberre.

Fotó: BKK
Fotó: BKK

Budaörsön, ahol élek különösen nagy problémát okoz a jelenség, mert ott nagyon sok az utas és sűrűn, általában egymás mögé feltorlódva közlekednek a buszok. Kész küzdelem be/kijutni a vársba/ból. Ha nincs szerencsénk és a mi buszunk a harmadik (néha negyedik) a sorban, akkor végignézhetjük, ahogy az elől haladó jármű beáll a megállóba, majd várunk, amíg a sofőr jegyet árusít. Aztán jön a következő busz, majd sorra kerülünk mi is. A további megállókban pedig kezdődik minden előlről. Emiatt néha 5-10 perces késések is lehetnek az amúgy fél óránál rövidebb menetben.

Sokan mondják, hogy a távolsági buszoknál ez jól működik. Hát nem tudom. A múltkor Érden jártam és egy sárga csuklós távolsági busszal utaztam haza. Az egyik köztes megállóban vagy 40-50 ember szállt fel és zömük a sofőrnél vásárolta meg a jegyét. Vagy 10 percet álltunk abban a megállóban, a késés is jelentős volt. Ne mondja nekem senki, hogy ez normális!

Szerintem ez is nagyban csökkenti a közösségi közlekedés versenyképességét az autókkal szemben, hiszen ma mindenki siet. És sokaknak 10-15 perc is sokat számít: gondoljunk csak azokra, akik két munkahelyen is dolgoznak, hogy valahogy fenn tudják tartani magukat és enni adhassanak a gyerekeiknek.

Lényeg a lényeg, hogy a problémát valahogyan kezelni kell, a járművezetőktől való jegyvásárlást visszaszorítani az eredeti elgondolás szerint utolsó lehetőségnek azok számára, akik máshogy tényleg nem tudják megoldani. A legkézenfekvőbb és leginkább utasbarát megoldás a kalauzrendszer visszaállítása lenne. Nagyon sokan érvelnek emellett. A buszok tudnának haladni, mert menet közben is lehetne jegyet vásárolni, továbbá véget vetne az elsőajtós kínszenvedésnek, az ellenőrzés is hatékonyabban történne.

Hazafelé este 7 és 8 között szoktam felszállni Kelenföld vasútállomásnál, ahol irdatlan tömeg várja ilyenkor a buszokat, csak mert hivatalosan vége van a csúcsidőnek; tülekednek, lökdösődnek, a szerencsétlen sofőrök pedig csak kapkodják a fejüket, miközben másodpercenként 5-6 bérletet húznak el a szemük előtt, és az utasok akkor sem várnak, ha jegyet vásárol valaki és éppen a visszajárót számolja a járművezető.

A kalauzrendszer visszaállítása munkahelyteremtésnek sem lenne utolsó. De hát ezt valamiért nem akarják meglépni az illetékesek, mindenféle mondvacsinált indokra hivatkozva. Pedig szerintem bőven kitermelnék a fizetésüket a kalauzok, tehát az sem igaz, hogy nincs rá keret.

A kalauzok a jegyárusítás, illetve jegyellenőrzés mellett segíthetnének a rászorulóknak a fel- és leszállásban, például nyithatnák a rámpát – most úgy kell ezt megtenni az autóbuszvezetőknek, hogy közben őrizetlenül hagyják a nyitott vezetőfülkét… Mi van, ha jön egy hülyegyerek és “poénból” oldja a kéziféket vagy elnyom 1-2 kapcsolót, esetleg kilopja a sofőr táskáját vagy a jegykészletét a napi bevétellel? Erre nem gondolt az a “hozzáértő”, aki kitalálta a nyitott fülkéket? Engem – pedig csak egy utas vagyok – ez kifejezetten aggaszt.

Egy radikálisabb megoldás – ezért nem leszek népszerű -, hogy jelentősen meg kell emelni, akár meg is duplázni a jegyek árát a sofőrnél. Ha nem is duplázzák meg, akkor a 350 forintos jegyet 450 forint helyett 500 forintért adnám, a 250 forintos környékit 400 forintért, a 125-öset 250 forintért. Így talán már tényleg csak az vásárolna a sofőrnél, aki máshogy nem tudja megoldani. Mert az tényleg elfogadhatatlan, hogy boldog-boldogtalan ezt teszi, feltartva másokat.

Emellett persze szerződést kellene kötnie a BKK-nak mindenféle bolthálózattal, újságosokkal, de még a sarki fűszeressel is, hogy bárhol legyen lehetőség jegyhez jutni, ne csak abból a 300 automatából és az ügyfélközpontokban. Ez a boltoknak/árusoknak is jó lenne, mert forgalmat generálna nekik.

És még egy gondolat. ÁFÁ-s számla. Kíváncsi lennék, ki volt az az elmeroggyant (sajnálom, jobb kifejezést nem tudok rá), aki anno kitalálta, hogy a járművezetőknél vásárolt jegyről lehessen ÁFÁ-s számlát igényelni. Még egyszer hangsúlyozom: azért találták ki a járművezetői jegyárusítást, hogy aki utazni szeretne és valamilyen oknál fogva nem sikerült jegyhez jutnia, annak adjanak egy utolsó lehetőséget a jogosultság megváltására, ne legyen kizárva a szolgáltatásból. Az ÁFÁ-s számla megléte viszont nem feltétele az utazásnak.

Aki ÁFÁ-s számlát szeretne, az szerezze be bárhol máshol (jegypénztár, automata, ügyfélközpont), de senkinek sincs joga emiatt feltartani a többi utast és felborítani a menetrendet! Nem tud érdekelni, hogy emiatt bukik X összeget, mert azt így nem tudja visszaigényelni. Gondolkodjon előre! Csak egy gyors regisztráció az ügyfélközpontban és már az automata is ad ÁFÁ-s számlát.

Amúgy már olyat is láttam, hogy valakinek nem volt se jegye, se bérlete, szólt neki emiatt a sofőr, ő pedig bosszúból (hangosan meg is jegyezte, hogy ezért) ÁFÁ-s számlát kért a jegye mellé. Szívjon csak mindenki az ő önzősége miatt…

Frissítés:

A BKK megválaszolta olvasónk levelét, amelyet Márta szintén elküldött a BKV-Figyelőnek. Az alábbiakban ezt olvashatjátok.

Tájékoztatjuk, hogy Társaságunk a menetjegyhez jutás, valamint a magasabb szolgáltatási színvonal biztosítása érdekében döntött a járművezetői jegyértékesítés bevezetése mellett. A fedélzeti jegyértékesítés kiterjesztésével lehetőséget biztosítunk előreváltott jeggyel vagy bérlettel nem rendelkező utasainknak, hogy ne kelljen gyalogosan felkeresniük valamely értékesítési pontunkat, hanem azonnal megkezdhessék az utazást.

Annak érdekében, hogy a fedélzeti értékesítési tevékenység ne okozzon a menetrendszerűség betartásában hátrányt, bevezettük a Helyszínen váltott menetjegy (450 forint/darab) és a Vonaljegy (350 forint/darab) ára közötti jelentős árdifferenciát, valamint azt a szabályt, hogy csak pontosan kiszámolt készpénz esetében biztosítjuk a járművezetőnél történő jegyváltás lehetőségét. Erre a szabályozásra a járművön kihelyezett tájékoztató, piktogram is felhívja utasaink figyelmét.

A járművezetői jegyértékesítéssel kapcsolatban Üzletszabályzatunk V.2.1. Jegyvásárlás című alfejezete tartalmazza, hogy „Járművezetőktől vásárolható, helyszínen váltott vonaljegy a jegyvásárlási lehetőséget hirdető tájékoztatóval ellátott autóbuszokon, villamosokon és trolibuszokon kerül értékesítésre. A helyszínen váltott vonaljegy ára magasabb, mint az elővételben vásárolté. A járművezetőnél történő jegyvásárláskor a vásárolt jegy(ek) ellenértékét pontosan ki kell számolni, mert a járművezető váltópénzzel nem rendelkezik.”

Tájékoztatjuk továbbá, hogy agglomerációs településeken kizárólag BKK automatából szerezhetőek be elővételben a környéki helyközi vonaljegyek, ezért az ilyen típusú díjtermékeket fedélzeti jegyértékesítés keretében is normál áron biztosítjuk ügyfeleink részére. Ahogyan Ön is tapasztalta, azon felszállóhelyeken, ahol nincs lehetőség elővételi jegyváltásra, a fedélzeti jegyértékesítés esetenként okozhat némi forgalmi fennakadást.

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy egyszerűsített számlát – a vonatkozó Áfa törvénynek megfelelően – kötelesek vagyunk a vásárláskor biztosítani utasaink részére, ezért e gyakorlaton Társaságunknak nem áll módjában változtatni. Értékesítési hálózatunkat folyamatosan fejlesztjük, ezért bízunk benne, hogy a jövőben kedvezőbb tapasztalatokat fog szerezni szolgáltatásaink igénybevétele során.

Sajnáljuk az Önt ért kellemetlenséget.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik