Közélet

A FUTÁR van az utasokért vagy fordítva?

Életszerűtlen jelenetekre, használhatatlan megoldásokra panaszkodott olvasónk a 80-as troli pótlásával kapcsolatban. Mint azt a BKK-nak elküldött levelében leírta, a trolik és a pótlóbuszok menetrendje összehangolatlan, közlekedésük kaotikus.

A 80-as trolibusz pótlásával kapcsolatban írok önöknek, a pótlás ugyanis véleményem szerint kritikán aluli színvonalon történik. A Keletitől induló 80-as pótlóbuszok 3 megálló után, a Puskás stadionnál beállnak a troli mögé, az utasok átszállnak, a troli elindul – ez lehetett a terv, vagy legalábbis a vágy, vagy talán egyik sem, csak mi szeretnénk, ha így lenne.

80troli_wiki.jpg

Fotó: Wikipedia/Maximix90

A valóságban az esetek jelentős részében a trolibusz körülbelül fél perccel azelőtt elindul, hogy beérne mögé a pótlóbusz. Volt, hogy üresen, volt, hogy az előző troliról – talán hasonló okokból – lemaradt utasokkal a fedélzeten. Ez roppant kényelmetlen, hiszen perceket kell várni a következő trolira, ráadásul teljesen logikátlan is.

Gondolom, a FUTÁR adja a jelzést a trolisnak, hogy indulnia kell, ezért ő otthagyja az utasokat. Teljesen jó, hogy milliárdokért kiépítenek egy rendszert, amihez aztán iparkodjanak idomulni az utasok – hiszen nem a FUTÁR van az utasért, hanem – úgy tűnik – fordítva.

A ma reggeli műsor viszont külön szót érdemel (augusztus 30., szombat). A pótlóbuszról 7:17-kor szálltunk le, a megállóban nem voltak várakozó utasok, de troli sem. A menetrend szerint 7:20-kor induló járat nem jelent meg a megállóban. Néhány percnyi várakozás után, 25-kor a megálló elé beállt a 360-as jelzésű troli, kirakta az elakadásjelzőt, a vezető pedig vadul telefonálni kezdett.

A következő járat 27-re volt kiírva, természetesen nem érkezett troli, ellenben jött egy újabb pótló busz, amire néhányan felszálltak (ne kérdezzék, hogy miért). Végül olyan 31-32 körül állt be a megállóba a 302-es jelzésű troli, az utasok felszálltak, a vezető csukja az ajtókat és indulna – azonban dudálnak hátulról.

Természetesen épp beállt mögé egy pótló busz, és amint kinyitotta az ajtajait, a mi trolisunk – szokásosan, BKK-san – zárta a sajátjait, várjanak ők is negyedórát a megállóban a következő, menetrend szerint 7 percenként közlekedő járatra. Végül azonban hagyta felszállni őket, visszanyitotta az ajtókat.

Szóval a teljesen vállalható 3 perc helyett 16 percnyi várakozást, két kimaradt járatot követően végre elindultunk Zugló felé – köszönöm ezúton is.

Még egy hónap hátra van a pótlásból, így egy hónapig a következő két dolog történhet. Az egyik, hogy átgondolják egy picit ezt a pótlást és a trolik indulását a pótlóbuszok beérkezéséhez, az utasok átszállásához kötik. A másik, hogy ezzel továbbra sem foglalkoznak, a vezetők droidként bólogatnak majd a FUTÁR-nak, mi meg várunk tovább a megállóban. 

Frissítés:

A fenti panaszlevélre a BKK az alábbi tájékoztatást küldte olvasónknak:

Sajnálattal értesültünk a levelében leírtakról. Tájékoztatjuk, hogy 2014. augusztus 12-étől a Keleti pályaudvar M (Kerepesi út) végállomás átépítésével kapcsolatos munkálatok miatt a 80-as trolibuszok Örs vezér tere M+H és Puskás Ferenc Stadion M, a 80A trolibuszok Csertő utca és Puskás Ferenc Stadion M végállomások között közlekedtek változatlan munkanapi és hétvégi követési időközökkel és üzemidőben. A 80-as, 80A trolibuszok pótlására pótlóbusz-járatot indítottunk 80-as jelzéssel a Puskás Ferenc Stadion M és a Keleti pályaudvar M között.

A 80-as trolipótló esetében normál körülmények között menetrendileg biztosítva van a csatlakozás 2-3 perc átszállási idővel kalkulálva, azonban a közúti forgalom függvényében előfordulhat csatlakozás mulasztás, emiatt néhány perccel megnövekedhet az utazási idő. A járművezetők számára kiadott utasítás szerint elsődlegesen a járművezetők felelőssége a menetrendi csatlakozások biztosítása azzal a kitétellel, hogy amennyiben az indulási időpontig nem érkezik meg a csatlakozó trolibusz, akkor 2 perc várakozást követően el kell indulni. Forgalmi zavar vagy jelentős késés esetén a járművek közlekedését felügyelő menetirányító diszpécser feladata operatív intézkedésekkel biztosítani a csatlakozásokat.

Tájékoztatjuk továbbá, hogy 2014. augusztus 30-án a trolibuszok körülbelül 7:00 órától üzemzárásig több esetben is rendszertelenül és jelentős késésekkel érkeztek a végállomásokra, ezért a visszaindulások, valamint a vonalközi közlekedés is kiszámíthatatlanná vált. A vonal forgalmáért felelős forgalomirányító diszpécser a vonali késés ellenére törekedett a végállomásokról történő indulások esetében az egyenletes követési idők megvalósítására.

A jelzett időpontban a trolibuszok közlekedését azonban tovább nehezítette, hogy két jármű műszaki hiba miatt kiállni kényszerült a forgalomból. A bejelentésében leírt esetben Ön egy meghibásodott járművet látott a megállóhelyen, amin a járművezető épp a műszaki hibát jelentette a forgalomirányító diszpécsernek. Sajnos az ilyen esetekben amikor több tényező is hátráltatja a viszonylat közlekedését, nehéz fenntartani az átszállások megvalósulását.

Jelenleg teszteljük a FUTÁR rendszer keretein belül az úgynevezett „csatlakozásmenedzsment” funkciót, amely automatikusan követi a beállított paraméterek alapján a csatlakoztatni kívánó járművek mozgását és erről tájékoztatást ad mindkét jármű vezetőjének, azonban itt is igaz, hogy néhány percen túl nem célszerű a várakoztatás a fentebb felsorolt okok miatt.

Tájékoztatjuk továbbá, hogy a 80-as és 80A jelzésű trolibuszokat pótló autóbuszok menetrendjét az utasok észrevételei alapján többször is módosítottuk (augusztus 15-e óta háromszor), igyekeztünk minél zökkenőmentesebb csatlakozást kialakítani. A trolibuszok várhatóan 2014. október 4-től újra teljes útvonalukon közlekednek.

A kellemetlenségért szíves elnézését kérjük, és bízunk benne, hogy a jövőben kedvezőbb tapasztalatokat fog szerezni utazása során!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik