Közélet

“Bárkit alkalmaznak? Nincs szűrés, nincs oktatás?”

A tájékoztatást kifogásolta olvasónk az M3-as metró hétvégi módosított menetrendje miatt. A Sibrik Miklós úti felüljáró felújítása miatt Határ út és Kőbánya-Kispest között ingavonatok jártak. A változásról olvasónk olyan alkalmazottat kérdezett meg, akit nem kellett volna. 

Június 14-én, 11 óra 30 perckor, miután nem a megszokott megállóból indult a metró a Kőbánya-Kispest felé, a várakozó tömegben megpillantottam egy testes, BKK-egyenruhában a lépcsőn lefelé döcögő fiatalembert. Megörültem, mert tanácstalan voltam, hogy melyik vágányra fog érkezni a metró.

hatarut_wiki.JPG

Fotó: Wikipedia/Rovibroni

Elé vergődtem a tekintélyes tömegen és bátorkodtam megkérdezni, hogy melyik vágányról indul a metró, miután a hangosbemondó szavát nem lehetett érteni. Nemcsak én nem értettem… Durván, agresszívan közölte, hogy nem tudja, semmit sem tud.

Mentem mellette és mondtam, hogy gondoltam, ide tartozik. Erre ő: “miből gondolta?” – kérdezte ismét durván. Csak abból, hogy BKK-egyenruha volt rajta, az inge ujjába a BKK volt bele varrva. Majs ezután felszállt egy beérkező szerelvényre, mert nyilván tudta hova megy.

Elkeserítő, hogy ilyen durva, modortalan alkalmazottai vannak a BKK-nak, tisztelet az igen kevés kivételnek. Bárkit alkalmaznak? Nincs szűrés, nincs oktatás? Elmegy az ember kedve attól, hogy közlekedjen. Mindenhol akadályok vannak. Persze ez nem lenne baj, ha egy idő után javulna a helyzet, de egyre csak romlik. 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik