Esélyegyenlőség terén (is) van még hová fejlődnie a budapesti tömegközlekedésnek. Divatos szóval szemléletváltásra lenne szükség, hogy akinek eleve nagyobb kihívás a közlekedés, annak a rendszer az utazását inkább megkönnyítse, mintsem még tovább bonyolítsa. Norbert esete még február végén történt; fontos, hogy a helyzet azért végül megoldódott.
A következő eset történt meg velem: úgy 13 óra 45 körül a Déli pályaudvarnál szerettem volna Lunával álló lépcsőn lemenni a metróhoz. (Luna vakvezető kutya – a szerk.) Mikor ezt elmondtam a jegyellenőröknek, ők a türelmem kérték.
Illusztráció: Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola
Pár perc múlva jött az ellenőr, hogy az ő kollégájuk azt mondta, hogy nem mehetek le csúcsidőben az álló lépcsőn, mivel olyan nincs, az összes lépcső mozog.
Ezt követően én bementem a forgalmi irodába, és ott elmondtam a diszpécsernek is, hogy ilyen szándékom lenne. Ő közölte, hogy vagy emeljem fel a kutyámat, vagy leviszik a biztonsági őrök. Mondtam nekik, hogy a kiképzők utasításai között ez nincs, és különben is baleset veszélyes a kutyával mozgó lépcsőn közlekedni.
Ezt követően a kezembe adtak egy papírt, amin egy telefonszám volt, és azt mondták, ha gondolom, háztól-házig szállít a BKK, csak 3 nappal szóljak az utam előtt, és mondták, hogy ők ennél többet nem tudnak tenni, vagy menjek körbe villamossal, vagy álljak itt este fél hétig.
Megkértem egy ellenőrt, hogy kísérjen el a villamoshoz, mentem vele egy megállót, és a Szél Kálmán téren már minden ellenállás nélkül használtam az álló lépcsőt Lunával.
