Foci

Eduardo volt az Arsenal veszte

Eduardo, a Sahtar horvát támadója kibabrált volt csapatával, az Arsenallal.

“Az Arsenal jól játszott, nagyon nehéz, egyben számomra különleges meccs volt, de a lényeg, hogy nyertünk, ennél nincsen fontosabb” – nyilatkozta a szerdai BL-találkozó után a Sahtar Donyeck támadója, a győztes gólt szerző Eduardo, aki a nyáron éppen az “ágyúsoktól” igazolt Ukrajnába.

A brazil születésű labdarúgó a két héttel ezelőtti, londoni mérkőzésen is betalált volt csapatának – az ő találatával alakult ki a Sahtar szempontjából 1-5-ös végeredmény az Arsenal otthonában -, ám ahogy az Emiratesben, úgy a szerda esti, donyecki mérkőzésen sem ünnepelte meg a gólját.

“Nem volt egyszerű felállni a nagy pofon után, ráadásul tudtuk, hogy az Arsenal kiválóan kontrázik, éppen így szerezte meg a vezetést most is. Kockáztatnunk kellett az egyenlítés érdekében, és szerencsére bejött, a lélektanilag fontos pillanatokban szereztük a góljainkat” – mondta Eduardo.

A mostani, 2-1-es győzelmével a Sahtar pontszámban beérte a csoportban éllovas Arsenalt, és a Belgrádban győztes portugál Braga is reménykedhet még a továbbjutás kiharcolásában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik