Közélet

Orbán már a következő metrót építené

A metróra szükség van, “nem csak ezt, más metrót is fogunk építeni” – mondta a Fidesz elnöke.

Az új kormánynak és Budapest új vezetésének választ kell adnia arra, miért kerül a 4-es metró két-háromszorosába annak, mint kellene; a metróügy az egyik nagy ügy lesz, amit lehetőleg rövid idő alatt ki kell vizsgálni – jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke szerdán, Tarlós István fővárosi frakcióvezető Budapest-programjának bemutatóján.

Tarlós István programjában az szerepel, hogy felül kell vizsgálni a 4-es metró szerződéseit. Egy ezt firtató kérdésre válaszolva Tarlós István hangsúlyozta: nem azt mondják, hogy a metrót nem kell befejezni, és nyomatékosította, hogy nem akarják leállítani az építkezést. Ugyanakkor megjegyezte: a II. szakaszra jelenleg nincs pénz, és “imádkozni lehet, hogy legyen miből kifizetni” az első szakaszt.

Orbán Viktor hangsúlyozta: a metróra szükség van, “nem csak ezt, más metrót is fogunk építeni”.

Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy a következő kormányzat nem engedheti meg magának, hogy megválaszolatlanul hagyja azt a kérdést: miért kerül Magyarországon két-háromszorosába a metró megépítése, mint máshol.

Szavai szerint a metrót be kell fejezni, de ez nemcsak a metróépítésről szól, hanem a politikai-jogi felelősség tisztázásáról is.

Nem lehet megcsinálni, hogy “itt a mi szemünk előtt, itt építik a metrót, itt ellopnak tíz- meg százmilliárd forintokat, ez elfogadhatatlan” – mondta. “Valaki nem adja meg a választ. A válasz megadási felelőssége a következő városvezetést terheli, mert a mostani erre nem akar, nem tud válaszolni, így nem lehet élni. A metróügy az egyik nagy ügy lesz, amit lehetőleg rövid idő alatt ki kell vizsgálnia” – szögezte le.

Tarlós István ehhez hozzátette: sem a metrónál, sem a Margit hídnál nem fogják kifizetni azokat a munkákat, amelyeket nem végeztek el a kivitelezők.

(Hírszerző – MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik