Közélet

Senkit sem érdekelt, hogy részeg zaklatta az utasokat

Olvasónk meglepődve tapasztalta, hogy sem a BKV-t, sem az utasokat nem érdekelte, hogy egy részeg utas randalírozik a Csömöri HÉV egyik kocsijában. A vezetőfülkében lévő oktató próbálta csak letenni, de a férfi visszaszállt, és ugyan úgy piszkálta az utasokat mint előtte. Cinkotánál kérhettek volna segítséget, de ez elmaradt:

Kedves BKV-figyelő!

Ma, azaz 2009.05.15.-én Csömörre tartottam és ehhez a Csömöri HÉV-et választottam. A nyugodt utazásomat egy Sashalomnál felszálló részeg(cigivel a kezében) zavarta meg. Ezt az utasok kb. 2 megállóig tűrték, utána elkezdtek rászólni hogy hagyja már abba az ordítozást és a dohányzást. Erre a részeg emberke elindult a kocsi másik felébe és elkezdett lökdösni egy ülő utast, aki hozzá se szólt, majd ebből szép kis lökdösődés lett a tömegben. Ezt már Én sem tűrtem, feláltam félrelöktem és elindultam szólni a vezetőnek, de ebben megpróbált megakadályozni és hátulról belökött a tömegbe, de éppen sikerült elérnem a vezetőfülke ajtaját és bekopogtam(megjegyzem, az utasok közül kb 3-an voltunk, akik megpróbáltak tenni valamit).

Mátyásföld Imre utcai megállóban ki is jött az Oktató a fülkéből, mivel tanuló vezette a járművet, majd egy rövid beszélgetés után elfajult a helyzet és leráncigálta a HÉV-ről és megpróbálta leültetni egy padra. Miután szóltunk az oktatónak, hogy felszáll a 2. kocsiba, csak nevetett egyet és mentünk tovább, így a 2.kocsiban zaklatta tovább az utasokat, lökdöste őket. Reméltük, hogy majd biztos Cinkota állomáson segítenek majd leszedni, de csalódtunk. Cinkotán, ahol a legtöbb BKV-s tartózkodik, ki se jött senki, mintha nem is történt volna semmi.

Kérdem Én:

Látva, hogy a két BKV alkalmazott nem bír vele, miért nem szóltak be Cinkotára, hogy kéne egy kis segítség? Két ember simán le tudta volna szedni a HÉV-ről és két ember ott tudta volna tartani a peronon és tudtak volna rendőrt hívni. Tudom, jöhet ez a válasz is: BKV – Önnek (ez) jár! De miért kell az utasoknak ilyeneket elviselni a HÉV-en? Hol vannak ilyenkor a BKV híres Biztonsági Őrei és hol van az utasok összefogása?

Mindez az Örs Vezér térről 16:48 -kor induló Csömöri HÉV-en történt. A pályaszám ha jól emlékszem 901 volt.

Petiteto

Ajánlott videó

Olvasói sztorik