Közélet

Újabb BKV-sztrájk lehet

BKV-sztrájk lehet január utolsó napjaiban, ezúttal azonban nem a buszosok, hanem a cég dolgozóinak, illetve tevékenységének egyaránt 60 százalékát lefedő kötöttpályás szakszervezetek szervezésében – tudta meg az MTI pénteken városházi és BKV-forrásokból.

Az érintett 11 érdekképviseleti vezető hétfőre egyeztetést kezdeményezett Kocsis István vezérigazgatóval, jórészt az általuk elhibázottnak tartott HÉV-kiszervezési terv kapcsán, illetve a dolgozók gazdasági és szociális érdekeinek, juttatásainak és munkakörülményeinek védelme érdekében.

Készek a sztrájkra

Gulyás Attila, a BKV-nál működő legnagyobb létszámú szakszervezeti szövetség elnökhelyettese, a metródolgozók szakszervezetének elnöke elmondta, hogy az egyeztetés eredménytelensége, vagy elmaradása esetén a munkavállalók érdekeinek megvédésére készek sztrájkot is hirdetni. A törvényi szabályozás szerint ha ez az egyeztetés hét napon belül nem vezet eredményre, sztrájkot is hirdethetnek – jegyezte meg.

Hozzátette, hogy várhatóan hétfő délelőtt folytatják a héten megkezdett bértárgyalásokat, ahol egyelőre még a múlt évi működési adatokat várják a cégvezetéstől. Hétfő délután pedig az általuk előkészítetlennek tartott HÉV üzletági kiszervezés lesz napirenden.

Érdekeket sért a kiszervezés

Az érdekképviseletek szerint nincs garancia arra, hogy a HÉV kiválásától pozitívvá válik a BKV közép- és hosszú távú gazdálkodása. Az viszont bizonyos, hogy egy ilyen lépés mind a BKV, mind a HÉV dolgozóinak gazdasági érdekeit jelentősen sértheti. Érdekesnek tartják azt, hogy egy olyan, számozás nélküli kormányhatározatra hivatkozva készíti elő a BKV vezetése a HÉV kiszervezését, ami a kormánydöntésként megjelölt napon, december 17-én meg sem jelent a Magyar Közlönyben. Az a 30 milliárd forint pedig, amit ez a kormányhatározat kilátásba helyezett a HÉV többségi tulajdonának megszerzése ellenében, aligha oldja meg a BKV gondjait.

Gulyás Attila felhívta a figyelmet arra is: ez a kormányhatározat semmilyen rendelkezést nem tartalmaz arról, hogy a BKV vezetésének felhatalmazása lenne a HÉV ágazat kiszervezésének előkészítésére. E koncepció feltételezi azt is, hogy a BKV továbbra is résztulajdonosa marad a HÉV-nek, “de a vezérigazgató úr állításával szemben” ez csak kisebbségi részesedés lehet.

Garanciákat akarnak

Az érdekképviseletek úgy vélik, hogy egy ilyen kiszervezés után is garantálni kell a HÉV-ágazatban jelenleg dolgozók továbbfoglalkoztatását. Garanciákat azonban erre még nem kaptak. A szakszervezetek részére e héten átadott igazgatósági előterjesztés-tervezet azt viszont tartalmazza, hogy az új társaságnál egy év után megszűnne a kollektív szerződés. Így nincs garancia arra, hogy a HÉV-dolgozók továbbra is olyan jogokat, védettséget kapnának, mint a BKV munkavállalói.

Az érdekképviseletek úgy vélik, attól, hogy holdinggá alakulna a BKV, még nem feltétlenül lesz eredményes a gazdálkodása, viszont sokak állása kerülhet veszélybe. Ezért hatástanulmányokat, illetve az eredményes gazdálkodáshoz szükséges foglalkoztatás fenntartását kérik. Elvárják azt is, hogy a cégvezetés a tavaly december közepén vállalt feladatot teljesítse, mielőbb eljuttassa hozzájuk a BKV közép- és hosszú távú finanszírozását rendező koncepciót – mondta Gulyás Attila.

 

FN – FigyelőNet

Ajánlott videó

Olvasói sztorik