November 18-tól a szlovák fővárosban már SMS-jegyet vásárolhatnak maguknak a tömegközlekedést választó emberek, aminek előnye, hogy gyorsan, bármikor megvásárolható.
A tömegközlekedési cég nem bonyolította túl az SMS-jegy rendszerét. Az új jegy igénybevételéhez nem kell mást tenni, csak elküldeni egy üres SMS-t a 1100-as telefonszámra, és megvárni a visszaigazoló üzenetet, ami két perc késleltetéssel érkezik meg a telefonra. Az SMS ára 24 korona (0,8 euró vagyis kb. 220 forint), és 70 percig bármelyik járaton való utazásra, valamint átszállásokra is jogosítja az utast.
A szlovákiai T-Mobil valamennyi ügyfele használhatja ezt a szolgáltatást, az Orange-nak pedig csak az előfizetési szerződéssel rendelkező ügyfelei. A harmadik mobilszolgáltató, az O2 november végén teszi lehetővé mobilosainak a virtuális jegyvásárlást.
Miben jobbak még a szlovákok?
Olyan jegyrendszerük van, ami nem az utasok kizsákmányolásán dolgozik, hanem igazságos, és korrekt. Különböző jegyek válthatók a járművekre, amik 10 perctől egészen 90 percig érvényesek. Tehát az utas 5 megállóra kevesebbet fizet, mint az, aki a vonal teljes hosszán utazik. Természetesen ezek a jegyek átszállásra is feljogosítanak, azaz a 10-30-60 perces jegyekkel korlátlanul közlekedhetünk a városban.
A közlekedési cég amit tud, házon belül intéz, tehát nem szervez ki alvállalkozóknak olyan feladatokat, amiket maga is el tud végezni. Kevesebb megtömött zseb, nagyobb megtakarítást jelent.
Részlet a Pozsony weblapjáról:
POZSONY (BRATISLAVA)
Hálózat: Pozsonyi Közlekedési Vállalat autóbuszok, villamosok és trolibuszok sűrű hálózatát működteti. Az éjszakai járatok a város legtávolabbi részeit is átszelik, az éjszakai buszok az utasok jelzésére állnak meg.
Menetjegyek: a helyi tömegközlekedési eszközökben a menetjegyek meghatározott ideig érvényesek – 10, 30 vagy 60 percig. A 30 perces jegy hétvégén és ünnepnapokon 45 percig, a 60 perces pedig 90 percig érvényes. A menetjegyek minden közlekedési eszközön és mindkét városi zónában érvényesek. Minden menetjegy átszállójegy is.
Az utasok vásárolhatnak kedvezőbb árú jegyeket is, amelyek 2 vagy 4 útra érvényesek. A Közlekedési Vállalat turistajegyeket is forgalmaz, ezek 1, 2, 3 vagy 7 napig érvényesek.
Pozsonyban a menetjegyeket már az utazás előtt meg kell vásárolni. A jegyek az erre szolgáló automatákban, trafikokban és az állomásokon kaphatók, és az utazás megkezdése után azonnal érvényesíteni kell őket a közlekedési eszközökön.
Menetjegyárak: 10 perces menetjegy 14,- Sk, 30 perces menetjegy 18,- Sk